Keresés
Close this search box.
A Moon River zenekar 2013 közepén indult, mint egyetlen dal erejéig összeállt projekt. A "Csak ez jár" című számra klip is készült, és rengeteg embernek tetszett.

Moon River ZenekarA Moon River zenekar 2013 közepén indult, mint egyetlen dal erejéig összeállt projekt. A “Csak ez jár” című számra klip is készült, és rengeteg embernek tetszett, így Sovány András gitáros (ex- Old’s Mobil Band, “András” és Barátai, stb.) és Patak “Pixi” Sándor énkes (ex- CSAKelőre NEhátra, Aiming High, SpiritBell) 2013 őszén úgy döntöttek, régi ismeretségükre építve létrehoznak egy akusztikus duót. A próbák október elején kezdődtek meg, főleg feldolgozásokkal, de a novemberi első koncerten már több saját dal is szerepelt a repertoárban. Nem várt siker koronázta az első bulikat, így decemberben máris felvételek készítésére adták a fejüket, amely’ munka gyümölcse a 2014 januárjában, saját kiadásban megjelent “Áttörni a csendet” című hatszámos EP lett. A fellépések azóta is egyre sorjáznak, klubkoncertek is le vannak kötve, de például templomi fellépés is vár a zenekarra. A saját számok mellett a koncerteken megidézik a hazai és külföldi rock és metal klasszikusokat ( P. Mobil, XL Sisters, W.A.S.P., Color, Judas Priest, Kiss, stb.), amelyek rendszeresen nagy tetszést aratnak a megjelentek körében.
2014 Őszén csatlakozott hozzájuk Kásádácz József  “Kási” Pécsi gitár virtuóz. (ex-Halley, Morris, Algernon)

Facebook: facebook.com/MoonRiverakusztik

Youtube: http://youtu.be/qzUZ3xn7KJE

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt