Keresés
Close this search box.

Negyed évszázados titokról rántotta le a leplet Csordás Tibi

Csordás Tibor, Erős és Spigiboy
Ki ne emlékezne az Angelina című egykori Fiesta slágerre? A dal nélkül közel 25 éve nem létezik buli, most pedig Erős és Spigiboy turbózta fel ezt a klasszikust.

Spigiboyék tolmácsolásában újra dübörög az Angelina

Erős Attila és Spiegelhalter László, azaz Erős és Spigiboy időről időre elővesznek egy-egy régi slágert, amit új köntösben visznek ismét sikerre. Ezúttal az Angelinára esett a választásuk, amit a decemberi a Total Dance Fesztiválon előzetesen teszteltek is a közönségen, méghozzá hatalmas sikerrel.

„Nagyon szeretjük ezt a dalt, igazi csajozós, bulizós nóta, olyan, amilyenekhez mi is szívesen nyúlunk. A Total Dance Fesztiválon is óriási sikere volt, ráadásul nem mindennapi előadásban lehetett része a közönségnek. Csordás Tibi ugyanis nem tudott jelen lenni az eseményen, ezért előre felvettük vele a dal bizonyos részeit, amit a színpadon kivetítettük. Később több külföldi produkció is odajött hozzánk, hogy Tibi mekkora sztár lehet, amiért csak így, a kivetítőn keresztül volt jelen” – emlékezett vissza nevetve Spigiboy.

Csordás Tibi örömmel fogadta, hogy Spigiboyék éppen ezt a slágert szeretnék átdolgozni, az elképzelés pedig annyira tetszett neki, hogy szabad kezet adott a DJ párosnak.

„Aki ismer, az tudja, hogy a dalok terén eléggé „szőrözős” vagyok, de most egyáltalán nem szóltam bele a dologba, nagyon tetszett, amit csináltak” – tette hozzá Tibi.

Az egykori Fiesta együttes énekese, egy réges régi titokról is lerántotta a leplet: noha időről időre felreppentek találgatások azzal kapcsolatban, ki is lehet a titokzatos Angelina, aki a dal refrénjében szerepel, a valóság ennél sokkal prózaibb.

„Voltak olyan találgatások, hogy szerelmes voltam Angelina Jolie-ba, és voltaképpen neki írtam a dalt szerelmes vágyódásomban” – nevetett Csordás Tibi. – „Az igazság azonban az, hogy amikor írtam a dalt, egyszerűen nem volt meg a refrén. Egyszer csak valamelyikünk fejéből kipattant, hogy „Könnyen jöttél, könnyen mentél”, majd rávágtam, hogy „Angelina megmérgeztél”. Szerettem mindig olyan szövegeket írni, amelyek éppen aktuálisak vagy esetleg időtállóak. Ezt a nevet ilyennek találtam akkor és remekül passzolt a dalba” – öntött tiszta vizet a pohárba az énekes.

Az újraálmodott Angelina minden bizonnyal az idei év egyik nagy dobása lesz, ami nélkül nem lesz buli a nyáron!

– Fotók (forrás: ErősxSprigiboy) –

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Margitszigeti Szabadtéri Színház

Speciális koncertek az idei Margitszigeti nyáron

Az exkluzív produkciók mellett magyar és világsztárokkal készül a Margitszigeti Szabadtéri Színház a 2024-es szezonra A programokról tartott keddi sajtótájékoztatón elhangzott, május 19-én, pünkösd vasárnapján

Művészetek Völgye

Grandiózus lesz az idei Művészetek Völgye

Minden eddiginél több zenei programmal várják a látogatókat július 19. és 28. között Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál igazgatója elmondta a rendezvény

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt