Keresés
Close this search box.

Alkotóműhely vagyunk – Megjelent az Illetve zenekar első nagylemeze

Illetve zenekar
Február 15-én debütált az Illetve zenekar első nagylemeze Elszórt szavak címmel.

A kiadványra való várakozás minden percet megért, hiszen a végeredmény egy igazán mély és komplex hanganyag lett, amit a közönség hamarosan élőben is megtapasztalhat.

Az Illetve zenekar egy egészen különleges stílusú lemezzel rukkolt elő, de ezt már lehetett sejteni az előfutárként megjelenő Pánikjárat című klipes dalukból is. Ebben a világban, ahol az egyediség aranyat ér, ez a produkció képes beragyogni a könnyűzene égboltját. A formáció tovább gondolta a jól bevált zenekari felállást: húztak egy merészet és a megszokott gitár, basszus és dob szentháromságot olyan izgalmas hangszerekkel egészítették ki, mint a klarinét és a fuvola. A fogadtatásukat Márkus Rita énekesnő így foglalta össze:

„Egyre több helyről kaptuk a pozitív visszajelzést, hogy ezt a felállást ne engedjük el, mert egyedi és jót tesz ennek a zenei világnak. Nem indult tudatosan, de most már egyre inkább a védjegyünknek mondhatjuk.”

„Ahány tag, annyi zenei stílus szeretete”

Az együttes tagjai rengeteg féle zenét meghallgatnak. Ehhez mérten az Elszórt szavak számai egy igazi zenei kavalkádot képviselnek. A pop, blues, jazz és rock elemeinek összefonódása olyan gazdag zenei palettát eredményez, ami igazán különlegessé teszi az Illetve hangzását. Ez a sokszínűség és az egyéni zenei ízlések harmonikus összhangja tükröződik vissza az Illetve egész lemezén.

Az együttesnél a kreatív alkotófolyamat is érdekes módon zajlik. A számok többsége kollektív munka eredménye, ahol minden tag hozzátesz valamit a közös produktumhoz. A szövegek pedig mélyről jövő inspirációt tükröznek, ami a lelki vívódásokból és történésekből táplálkozik. A dalszerzésbe és az azzal kapcsolatos motivációkba Rita tolmácsolásában nyerhetünk némi betekintést:

„A líraiság és az erős képek abból fakadhatnak, hogy évek óta ráléptem egy olyan útra, ahol megismerhetem önmagam. Ahol a hétköznapi mókuskerék mellett kapaszkodóként mindig ott lesz valami, ami mentálisan helyre billent. Sok szöveg erről az útról szól. Az inspiráció pedig az, hogy minél több emberhez jusson el. Ha valaki magára ismer, akkor találjon benne egyfajta sorsközösséget, vigaszt. Ne érezze magányosnak magát, illetve merjen beszélni arról, ami éppen feldobja, nyomasztja, vagy egyszerűen csak érdekli.”

„Közelebb hozni az embereket az Illetve érzéshez”

Az album elkészítése hosszú és kacifántos út volt az Illetve számára. Számos kihívással kellett megküzdeniük, ám végül két év kemény munka után elkészült az Elszórt Szavak. A lemezbemutató koncertre február 22-én kerül sor a Gödörben a Mouksa és a Bobby Peru társaságában. Az este különlegessége, hogy a friss kiadvány minden szerzeményét beleépítették sorrendben a műsorukba – így a közönség élőben is teljes egészében végighallgathatja az eseményen.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Művészetek Völgye

Grandiózus lesz az idei Művészetek Völgye

Minden eddiginél több zenei programmal várják a látogatókat július 19. és 28. között Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál igazgatója elmondta a rendezvény

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt