Keresés
Close this search box.

Filip Gyuri Hangulataim című kiváló albumával kavarta fel az állóvizet

Filip Gyuri
A számos formációból ismert Filip Gyuri hosszú idő után új nagylemezzel jelentkezett.

A Hangulataim című korongra igazán érdemes volt várni: az ismert énekes-gitáros remek zenészek közreműködésével hívja a hallgatóságot egy műfajokon átívelő zenei kalandra.

Filip Gyuri egy problémás sérülés miatt cserélte le sportkarrierjét a könnyűzenére. A magyar rocktörténeti térképre még a ’80-as évek végén tette fel magát, amikor énekes-szájharmonikásként csatlakozott a Tűzszekér Revival Bandhez. A zenekarral 1990-ben elkészítették híres Radics Béla emléklemezüket, az Elátkozott Embert. Egy évvel később megalapította saját zenekarát, a Harley Davidson Bandet. A bandával rövid időn belül nemcsak hazánk, hanem a környező országok motoros fesztiváljainak kedvelt fellépőivé váltak.

Filip Gyuri első szólóalbuma 2009-ben jelent meg, ezt követően sokáig csak színpadokon, élőben lehetett hallani a zenész játékát. Ezekben az években a CA/CD-vel, a The Tarantino Connection-nel – amivel filmzenéket keltettek életre – és egy akusztikus formációval járta az országot.

„Kell egy hely, néhány barát”

Számos példát láttunk már arra a művészvilág legkülönbözőbb területein, hogy egy rettenetes dolog megtapasztalása az, ami alkotásra sarkallja az alkotót. Ez sajnos így történt a Hangulataim esetében is. Filip Gyurit egy baleset érte – a dalszerzésre, lemezkészítésre való vágyakozás pedig lábadozás közben jelentkezett a zenésznél. A felépülést követően felkereste és felkérte Dandó Zoltán gitárost az album produceri munkálataira.

A Hangulataimon megannyi zseniális zenész működött közre, például Urbán Edina és Zabos Regina énekesnők, Tóth Ráres és Kovács Péter gitárosok, Lattmann Béla, Megyaszay István és Zdosek Ádám basszusgitárosok. A klasszikus rock felállást olyan hangszerek színesítik, mint a trombita, a szaxofon és a hegedű. A legváratlanabb húzás talán mégis az, amikor a Nyári dal – Sálálá énekdallamait az Árpád-házi Szent Erzsébet leánykara is megszólaltatja.

Filip Gyuri szövegei egyszerre könnyedek és elgondolkodtatóak – a szó legpozitívabb értelmében – így legtöbben gond nélkül tudunk azonosulni velük. Ez talán annak is betudható, hogy olyan hétköznapi történetek ihlették őket, amikhez hasonlóak sokunkkal előfordultak már, így simán párhuzamba tudjuk állítani saját életünkkel.

A 11 számot felvonultató korongon jó néhány zenei stílusba belekóstolhat a hallgató, amire igen egyszerű a magyarázat: a trackek szimplán így gurultak ki a szerzőkből. Van köztük rock-, blues-, country-, funky- de még igazi popdalok is – ennek köszönhetően a Hangulataimat hallgatva valószínűleg minden érdeklődő talál az ízlésének megfelelőt.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar