Keresés
Close this search box.

A fénynek mindegy, a lepkének nem – averseslány

averseslány
Picture of Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
Vannak dalok az éterben melyeket - akár a lepkéket a fényben - vagy észreveszünk, vagy nem. Nem tudjuk még, hogy a lepke csodálatos vagy a fény és azt sem tudjuk, hogy a lepke túléli-e a fényt.

Leírtam már többször, hogy dallamcentrikus vagyok, de most találtam olyan szöveget mely megfogott, kitűnt, észrevettem. Persze véletlen volt, hogy találkoztam averseslány -al, azaz Kapitány Cintiával. Dalainak egy része már megtalálható a Youtube -on. Legjelentősebb műve talán a Republic együttes volt gitárosával, Tóth Zoltánnal – Kékfestő Műhely néven – megjelent közös album. Ez is azok közé a kiadványok közé tartozik, melyek kicsit elbújt gyöngyszemek (és lehet, hogy most nem szólnak mindenhol, de 100 év múlva rájuk akadva is élvezetesek).

Gondolkoztam azon, hogy egyáltalán kérdezzek-e valamit is Cintiától, vagy egyszerűen csak idézzek dalszövegeiből, verseiből. Aki érti a verseket, annak hamar átjön, hogy Cintiának nem lehetett valami könnyű gyermekkora, az érzi, hogy egy sodródó, igen törékeny, néhol naív, mégis komoly gondolatokkal bíró, de még fiatal egyéniség van mögöttük. Szóval féltjük a fénytől. Másrészt viszont remélem, hogy egyre több ember ismerheti meg averseslány szövegeit, melyekből egyre több születik majd. (Ja és azért nem kell megijedni verseit olvasva, tud mosolyogni és nem is akárhogy.)

– Tisztázzuk kérlek minek is tartod magad! Versíró, dalszöveg író, esetleg zenész énekes szövegíró, vagy valaki aki mellékesen verseket is ír?

Egy nagyon egyszerű Nőnek tartom magam, akinek csipetnyit többet szórtak az égiek az érzékenységből 🙂 ezen “mélységeket” és érzelmeket igyekszem kiadni magamból mindabban amit csinálok. Van mikor látom, hogy egy érzelmi töltet pusztán vers marad, van mikor hamarabb jön a dallam és nemsokkal rá követi a dalszöveg, mert dallá akar testesülni, majd a zenei körítés és a hangszerelési megvalósítás. Azt gondolom, hogy a fent felsorolt többi titulust is a Sors, illetve a közönség dönti el helyettem, hogy mely megnyilatkoztatási formájában tud az önvalóm megélése hasznosulni és értéket közvetíteni mások számára. Valahol azt gondolom, hogy ennek pontos megnevezése is számomra ilyen formában lényegtelen már. Ha jön, írok. Ha vers akkor verset, ha dalt, akkor dalt. Ha van lehetőségem előadni másoknak, akkor eljátszom. Van, hogy írok másoknak is dalszöveget megrendelésre. De olyan is van, hogy “csak a fiókomnak írok”. És ez így van rendben, így vagyok én simán, magam egyszerűségében, averseslány 🙂

Bár része lehet averseslány igazi arculatának ez a kicsit itt-ott lét, de gondolkoztál már azon, hogy kialakíts egy saját “profilt”, vagy folytasd a blogod?

Ezt a kérdést most, ha megengeded több részletre bontanám 🙂 Az arculatomat, ahogy az életem szerintem bátran mondhatom több területét is anno igyekeztem nagyon tudatosan építeni, -és azért is fura, hogy ennyire átjött Neked a jelenben ez a mögöttes “szétesettség”, mert ezt igyekszem nem kommunikálni. Vagy ha mégis, nem úgy, amennyire ezt valójában megéltem (amivel persze ellentmondtam magamnak az elmúlt időszakban), de. Ezt a tudatosságod törte meg, ami miatt azt mondom már, hogy “fent jobban tudják”. Az elmúlt időszakban nem voltam épp “önfelvállalásban”, mert nem tudtam megélni saját magam. Forgattunk le klipet, de annyira lemeztelenítette azt amiben vagyok, hogy mégsem került ki, mert nem akartam még sebezhetőbbé válni általa. Már oldódik valamilyen szinten, de még azért keresem önmagam. Keresem az utam, az értelmét az életemnek. Keresem, hogy ki is vagyok valójában. Keresem a “célközönségem”, akik érteni és értékelni fogják azt amit csinálok és persze tudnak velem azonosulni. Kutatom a megfelelő platformot erre. És persze elsősorban önmagam, hiszen hogyan is lehetne az ember önazonos, ha még önmagát sem találta meg? Úgyhogy: igen, gondolkodtam már sokmindenen és rengeteg tervem is volt, de az élet nagy rendező 🙂 szóval kicsit én is felteszem a kezem, hogy jó, akkor mégis milyen tervei vannak velem. Mindaddig teszem amit érzem, hogy tennem kell és adom amit úgy érzek adnom kell. Természetesen ezt igyekszem a legjobb tudásom szerint, de azt érzem az életem jelen pontján, hogy ez a legtöbb, amit lehetőségem van tenni. A többi magától alakul. Vagy nem alakul. De hiszem, hogy bárhogy is lesz, pont úgy lesz a tökéletes.

– A zenével mik a terveid? Dolgozol most valakivel, valakikkel?

averseslány gitárralVan egy fél kész albumom, azért félkész, mert nincs felvéve és felstúdiózva. Várja kis sorsát a füzetemben, fejemben, félig kész hangszerelésekben. Zenei elképzeléseim is vannak a megvalósítására, jó lenne az elkövetkezendő időben végigvinni. Jelenleg Földes Máté zenésztársammal dolgozok együtt, aki segít kibontani a dalokat és szólókat, egyéb jellegzetes motívumokat rajzol a gitár/zongora játékokba, amivel érdekesebbé teszi az előadásmódot. Jó lenne több koncertet játszani a jövő évben és szélesebb közönséggel megismertetni a dalaimat, dalszövegeimet. Számomra akkor koncert egy koncert, ha megtörténik az a bizonyos katarzis érzés. Szeretném, ha az emberek ki tudnák a koncertjeimen énekelni velem együtt magukból a bennük ragadt energiákat és felszabadultabban térhetnének vissza a hétköznapokba. Valami ilyesmik :))

– Aki szeretne veled találkozni, élőben hallana, az megteheti valahogy, valahol?

Igen, a facebook oldalamon megtalálhatóak az aktuális koncerthelyszínek, ami reményeim szerint a jövő évben bővülni fog még több helyszínnel.

És ne feledjétek: “Sosem a kávé volt fontos, hanem akivel beszélgetni akartam közben.”

Egy régebbi dal:
youtube.com/watch?v=J00MVl_zsAc

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Margitszigeti Szabadtéri Színház

Speciális koncertek az idei Margitszigeti nyáron

Az exkluzív produkciók mellett magyar és világsztárokkal készül a Margitszigeti Szabadtéri Színház a 2024-es szezonra A programokról tartott keddi sajtótájékoztatón elhangzott, május 19-én, pünkösd vasárnapján

Művészetek Völgye

Grandiózus lesz az idei Művészetek Völgye

Minden eddiginél több zenei programmal várják a látogatókat július 19. és 28. között Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál igazgatója elmondta a rendezvény

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak