Keresés
Close this search box.

Karácsonyi hangolódás Bagossy Brothers Company-val

Bagossy Brothers Company
Ünnep címmel karácsonyi lemezzel jelentkezett hazánk egyik legnépszerűbb zenekara, a Bagossy Brothers Company.

Bagossy Brothers Company - ÜnnepA székelyföldi csapat nem a könnyebb utat választotta. Klasszikusok átdolgozása helyett részben a zenekari tagok gyermekkorát végigkísérő, szülőföldjükre jellemző népi és egyházi énekekhez nyúltak és formálták őket saját képükre, melléjük pedig saját szerzemények kerültek. A lemez címadó dalához klipet is készítettek.

A Bagossy Brothers Company tagjaihoz mindig is közel áll a karácsonyi időszak.  „Már évek óta érlelődött bennünk egy karácsonyi lemez elkészítésének a gondolata. Először az Esti ének című dalunk született meg nyolc ével ezelőtt, aztán tavaly Ligeti Gyuri producerünk ötletétől vezérelve megírtam az Égnek a fényeket. Idén felelevenítettünk néhány olyan ünnepi dalt, amit gyermekkorunkban énekeltünk a családdal és barátokkal, ehhez pedig az augusztusi kánikulába kerestük a téli ihletet, amelyre a legjobb alkalomnak a zenekar közös balatoni kéthetes összetartása bizonyult. Így eshetett meg, hogy a 35 fokban a strandra igyekvő emberek azt hallhatták, hogy a parttól pár utcányira valakik napokon át folyamatosan karácsonyi dalokat hallgatnak. Többek között itt mutattam meg a címadó, Ünnep című dalt először a fiúknak. Azt gondolom, egy igazán kerek lemezt sikerült összehozni, amiben megpróbáljuk átadni egy picit azt, ahogyan mi éljük meg a karácsonyt” – meséli Bagossy Norbert, a zenekar frontembere. Az album fizikai megjelenésének időpontja december 1-je.

Az idén 10 éves fennállását ünneplő Bagossy Brothers Company az ünnepi lemez mellett egy dokumentumfilmmel is kedveskedik a rajongóknak, amit a december 8-i hétvégén országszerte és a határon túli magyarlakta településeken is vetítenek a mozik. A Könyves Diána vezetésével készült, Bagossy Brothers Company – 10 éve úton című egész estés alkotás az erdélyi kezdetektől egészen a budapesti jubileumi nagykoncertjéig követi nyomon a banda útját.

YouTube – Bagossy Brothers Company – Ünnep:
youtube.com/watch?v=puqkCqc1HxA

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar