Keresés
Close this search box.

Különleges live session videóval varázsol el a Kikeltető favoritja, Lenkke_ – Gödör premier

Lenkke_
Lenkke_, a 2023-as Kikeltető kiemelkedő előadója elég eseménydús nyarat tudhat maga mögött. A vadiúj, Gödör című szám egy rendhagyó csillebérci live session videó kíséretében debütál.

Lenkke_ az idei év eredményeit és a fesztiválszezon sikereit a zenész most egy friss
kiadvánnyal koronázza meg.

Elektronika extrákkal
Lenkke_, azaz Fehér Lili karrierje nem azzal a tipikus felütéssel indult, amit számtalan színpadi arctól hallhattunk már, például „mióta az eszemet tudom, énekesnő szeretnék lenni” vagy „már kisgyerekkoromban is állandóan a tükör előtt produkáltam magam”. Az akusztikus és elektronikus zene iránti érdeklődése párhuzamosan alakult, de utóbbi lett az a stílusirányzat, amiben igazán önmagára talált. Még csak öt éve kezdett el aktívan zenéléssel, zenekészítéssel foglalkozni, viszont ebből hármat a híres Kőbányai Zenei Stúdióban töltött – ezt az intézményt pedig mindenféle túlzás nélkül tekinthetjük a könnyűzene hazai magasiskolájának. Saját stílusának keresésekor kiemelkedő inspirációt jelentett Fábián Juli és Zoohacker, a Žagar, az Anima Soundsystem, a The Carbonfools, a The Chemical Brothers, Moby, Fatboy Slim és a The Prodigy formációk munkássága. Lenkke_ elmondása szerint „őket hallgatva sok gondolat ébredt bennem azzal kapcsolatban, hogy mennyire sok síkon tud izgalmas és összetett lenni a zene”. Ezek a behatások a mai napig tetten érhetőek a zenész dalaiban, a törzsies és repetitív monotonitást olyan kicsit sem szokványos hangszerek egészítik ki, mint a furulya vagy a doromb.

Kikeltetőtől a Sziget Fesztiválig
Ilyen egyedi zeneiséggel felvértezve nem csoda, hogy Lenkke_ bekerült a Kikeltető 2023-as mezőnyébe, ahol más feltörekvő tehetségek között mutathatta meg rátermettségét. A produkciója csupa pozitív reakciót váltott ki a közönségből és a szervezőkből egyaránt. Ezek után nem meglepő, hogy végül sikeresen behúzta az évad legkiemelkedőbb díjait – így felléphetett többek között a Kolorádón, a Bánkitó Fesztiválon, sőt, a Szigeten is! A zenész élve a lehetőséggel nemcsak az élményeket, de a szakmai fejlődést is kimaxolta a rendezvényeken, amikre így emlékezett vissza: „technikai megvalósításban vagy előadói síkon minden koncert alkalmával sikerült valamit tanulnom, amit a következőre már magammal tudtam vinni”.

Lenkke_ furulyávalKlippremier, vagy amit akartok
A pörgős nyári hónapokat követő időszakban számos zeneipari szereplőnek okoz gondot a motiváció fenntartása, sokan hajlamosak leereszteni. Pedig van élet a szezon után – és ezt Lenkke_ pontosan tudja, érzi. Az őszi terveinek első állomása a most debütáló live session videó, amit a Gödör című szerzeményéhez készített Heilig Andrissal és Ipolyi-Gáts Hunorral a csillebérci erdőben. Az alapötlet egy általa csak novemberi nihillként emlegetett élmény kapcsán fogalmazódott meg benne a gödörben – ahol a videót forgatták. Itt érte a felismerés, miszerint „amit látok és ahogy érzem magam mennyire passzol egymáshoz”. A dalhoz készült videó is ezt a pillanatot eleveníti fel. A formátumválasztás nem véletlen: egy hagyományos klippel szemben egy live session esetén „látszik az élő megvalósítás, amit a hellyel való kapcsolódásom még személyesebbé tesz”.

youtube.com/watch?v=s5J1sKSkybQ

Ha téged is elkapott Lenkke_ flow-ja, akkor két közelgő dátumot érdemes a naptáradba vésni, az egyik a szeptember 21-i EP megjelenés. A másik pedig a következő budapesti koncertje október 5-én a Turbinában, ahol a Sophie M projekttel kiegészülve egy komplett zenei kalandban részesítik az érdeklődőket az alterpop és az újhullámos elektropop világában.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt