Keresés
Close this search box.

Megérkezett Mihályfi Luca új dala

Mihályfi Luca
Picture of Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
Született egy beat, ami nagyon igazodott az elképzelt hangulathoz, majd egy dalszöveg is, Mihályfi Luca pedig szeretett volna egy közreműködőt.

„Rám nézel, beléd csap a villám”

Az Ekhoe-val közös Villámhoz klip is készült.

Az új szerzemény elkészüléséről Mihályfi Luca, a fiatal énekesnő így mesélt: „Elmentem a stúdióba Závodi Marcihoz, akire szinte bátyámként tekintek, és beszélgettünk arról, milyen vibe-okat szeretnék a következő megjelenéshez. Mindig akartam egy nagyon női, pimasz dalt, és a Revolver mély hangvétele után valami bulisabbat. Ez volt a kiindulópont”.

Ezután született egy beat, ami nagyon igazodott az elképzelt hangulathoz, majd egy dalszöveg is, Luca pedig szeretett volna egy közreműködőt: „Amikor elkezdtük írni a dalt, már eszembe jutott, milyen jó lenne Ekhoe-val dolgozni rajta. Még Manuel Idegen-turnéján ismerkedtünk meg és rögtön összebarátkoztunk, ezért amikor felvettük az én részemet, elküldtem neki. Nem sokkal később érkezett a válasz, hogy nagyon tetszik neki, nyomjuk. Eljött ő is stúdióba és megszületett a Villám. Emlékszem, amikor a kocsiban először meghallgattam a kész dalt, teljesen libabőrös lettem.”

A klipet itt találod:
youtu.be/Jdm06JN8iBw

A Villám hangulatához tökéletesen passzol a hozzá készült klip is, melyet Rádli Bence rendezett és vett fel. „Nagyon eltalálta a vibe-ot, amit szerettem volna, és ugyan hosszúra nyúlt a forgatás, de szuper élmény volt. Minden perc megérte, szerintem gyönyörű lett a végeredmény. Nagyon büszke vagyok rá és alig várom, hogy a közönség is lássa. Meg akartam mutatni egy eddig nem látott, pimasz oldalamat, ami szerintem sikerült is, és úgy gondolom, előre is vetít egy irányt, amiben mozogni szeretnék a közeljövőben” – mondta el Luca.


Mihályfi Luca a 2022-es X-Faktorban tűnt fel, ahol 3. helyezést ért el. A 20 éves lány szerzőként is jegyzi dalait.

Mihályfi Luca – Revolver

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt