Keresés
Close this search box.

Az idő került fókuszba a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet új lemezén

Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet
Életszakaszokról, jelenünkről, az összefogás és a kiállás fontosságáról mesélnek a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet About Time című új lemezének dalai.

Európai koncertkörúton mutatják be az új albumot

Az egyszerre lelkesítő és megrázóan őszinte szerzeményeket a duó belga zenésztársakkal, Nicolas Thys bőgőssel és Antoine Pierre dobossal rögzítette. Az albumot magyarországi nagyvárosok mellett Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Erdélyben is bemutatják, a turné kiemelt állomása november 22-én a Müpában lesz, ahol Nagy Emma, Dresch Mihály, László Attila és Cseh Péter is csatlakozik a zenekarhoz.

„Hangulatos utópia, amely tele van reménnyel és emberi melegséggel, de nem hagyja figyelmen kívül az előttünk álló kihívásokat” – írja ajánlójában Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új német kiadója, a Jazzhaus az About Time című albumról. A lemez címének kettőssége – ‘Az időről’ és ‘Itt az ideje’ valaminek – jól tükrözi a művészek kettős szándékát, egyszerre beszélnek saját életszakaszukról, és arról, hogy eljött az ideje bizonyos dolgoknak. Új lemezük tehát a korábbiaknál konkrétabb kiállás a számukra fontos dolgok mellett. „Egyfajta társadalmi felelősségvállalást értünk ezalatt. Nem akarjuk szájba rágni, hogy mi mellett, és végképp nem bűntudatot akarunk kelteni, inkább azt akarjuk nyomatékosítani, hogy a dalaink nemcsak szórakoztatni hivatottak, hanem az értékrendünket is képviselniük kell. A címadó dalban azt énekelem, hogy ‘it’s all about you, nothing more about me’. Ezalatt a szolidaritást értem, hogy kezdjünk el végre közösségként gondolkodni. Abban bízunk, hogy a zenénk is képes közösséget teremteni, és nem csupán a mi lenyomatunk” – meséli Harcsa Veronika.

Ahogy előző lemezüket, a Shapeshiftert, új albumukat is belga ritmusszekcióval rögzítették. „Mindig fontos inspiráció más országok muzsikusaival együtt dolgozni, a nemzetközi quartet gondolata is ezért volt vonzó számunkra már az első pillanattól kezdve, dacára a komoly logisztikai nehézségeknek. Ez a felállás zenei és dinamikai lehetőségeink tárházának színesítéséről szól. Csodás érzés így is megszólaltatni a dalainkat. Nem pusztán a munka, de a baráti kapcsolatunk is egyre szorosabb. Mi négyen igazi zenekarrá fejlődtünk az elmúlt évek közös koncertjei és lemezfelvételei során” – emeli ki Gyémánt Bálint.

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új lemezét Európa számos pontján bemutatja. Magyarországon többek között Veszprémben, Győrben, Szegeden és Debrecenben koncerteznek. November 22-én a Müpában pedig teljes zenekaros felállásban lépnek színpadra. A különleges estére vendégeket is hívnak, a felettünk és az alattunk lévő generációból két-két muzsikust. Dresch Mihályt és László Attilát, a hazai jazz élet nagymestereit és a fiatalabb generáció izgalmas, önálló hangon megszólalni képes alkotói közül Nagy Emmát és Cseh Pétert. „Ezen a koncerten az időről olyan módon mesélünk, hogy bemutatjuk, kiktől kaptuk a stafétát, és kiknek adjuk tovább. Most mi vagyunk középen, bármerre nézünk, inspiráció vesz körül. Ez egy áldás, amit meg kell ünnepelni” – teszik hozzá.

Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet: About Time

YouTube: youtu.be/0UAt5U_EKS8

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt