Keresés
Close this search box.

Lomizásból merített ihletet Pásztor Anna

Anna and the Barbies
Alig huszonnégy óra múlva lépnek fel első idei koncertjükön, ahol elhangzik az új dal is!

Új dallal jelentkezett a 2004-ben alakult sztárbanda, ennek körülményeiről mesélt a csapat névadója


– Világ életemben nagy lomis voltam. Imádtam kincseket találni a kidobott dolgok között, újra felhasználni, újra értelmezni. Egyszer egy nagy konténerben épp lemezeket turkáltam egy lomtalanítás során. Nem voltam túlöltözve és odajött hozzám egy hajléktalan. Egy nagy darab kenyeret tartott a kezében, már talán a penész is kicsit elkezdte enni. Kettétörte, és megkérdezte tőlem, hogy kérem-e a felét. Hihetetlen megható volt az önzetlensége – kezdte nem hétköznapi történetét Pásztor Anna.

Vajon hogy is került szóba pont ez a téma? Az Anna and the Barbies frontasszonya elárulta. hogy a banda legújabb dalának, az

Ez is ti vagytok, ez is én vagyok

címűnek az ötletét egy VIII. kerületi lomtalanítás adta.

– Épp lépésben haladtunk kocsival a József körúton. Pont olyan lassan, hogy minden egyes kis kirakott kupacot meg tudtam vizsgálni.

Hihetetlen volt…mintha beszélnének hozzám ezek a kidobott dolgok. Emberi sorsokról árultak el sokkal többet mint azt maga a tulaj valószínűleg szerette volna – fogalmazott. Hozzátette, a klip forgatásakor semmi sem úgy alakult, ahogy tervezték, mégis elkészült a kisfilm, ráadásul épp úgy nézett ki a helyszín, ahová betévedtek, mintha egy előre elkészített díszletben lennének.

– Ez a helyszín szinte megrendezte a saját maga videoklipjét. Magáért beszélt itt a nyomor – mondta Anna. – Ha valami megmentheti a XXI. századi ember lelkét az az, ha körülnéz és segít. Ahogy megszűnünk csak magunkról gondolkodni és csak magunkért létezni, magunkat megvédeni, ahogy elkezdjük a nálunk kicsit szerencsétlenebbet megvédeni – ez egy láncolat – úgy mindenki följebb tudja majd húzni a szakadékba lejjebb zuhant embert. Talán így tudjuk megmenteni az emberiséget, magunkat.

Az Anna and the Barbies-ra jellemző, hogy mindig őszinte érzelmeket jelenítenek meg szerzeményeikben. Ezek az érzelmek a koncertjeiken is megjelennek, ahol hatalmas energiát közvetítenek a közönség felé.

Legközelebb február 12-én az Akvárium színpadán láthatod őket, ha időben jegyet veszel a koncertjükre!

 

Alig huszonnégy óra múlva lépnek fel első idei koncertjükön, ahol elhangzik az új dal is, de jegyek még korlátozott számban kaphatók!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,