Keresés
Close this search box.

Saját életének fájdalmát foglalta dalba Ekanem

Ekanem
Nemcsak klip, hanem versenyszám is: Ekanem ezzel a számmal indul a DAL 2022-ben!

A gyorshajtás, a felelőtlen vezetés veszélyeiről beszél, de emellett emléket is állít azoknak a szeretteinek, akiket váratlanul, egy balesetben veszített el

Megjelent a Hideg szél című szám, melyet a The Biebers zenekar énekeseként, A TV2 Totem című műsorának győzteseként és a Madách Színház színészeként már jól ismert Ekanem Bálint Emota jegyez. Bálint ezzel az új szerzeményével indul az idei Dal-versenyében

A klip ITT érhető el!


Ekanem Bálint már gyermekkora óta azt tervezte, hogy saját számokat adhasson ki, amelyekkel hatással lehet az emberekre. Az elmúlt évek során számtalan dallamfoszlányt rögzített is a telefonján, a karanténidőszak pedig megadta neki azt a szabadságot és időt, amire az alkotáshoz szüksége volt.

– Amikor bezártak a színházak és törölték a koncerteket, visszahallgattam a korábbi ötleteimet és elkezdtem őket kategorizálni aszerint, hogy melyikkel lenne érdemes komolyan foglalkozni – meséli. A dalíráshoz a korábbi zenekara, a Speak up, azaz Győry Zoltán, Horváth Szabolcs, Miklós Csongor és Holb Henrik segítségét kérte, akikkel egy több napos alkotótábort tartottak.

A Hideg szél volt az első szám, ami kiforrott ebben az időszakban, ehhez a The Biebers másik tagját, a másik Puskást, Danit kérte fel zenei producerként.

– Szeretem a munkához való hozzáállását, ráadásul nagyon jól ismer engem – a The Biebersnek köszönhetően – , belelát a világomba és érti az elképzeléseimet – mondja. – Dani most Gerendás Danival dolgozik együtt, akivel úgyszintén baráti kapcsolatot ápolok, így fantasztikus csapat alakult ki.

Bálint ragaszkodott hozzá, hogy egy fontos, társadalmi témát járjanak körbe a dalban és ez szemlélet fogja jellemezni a szólóprojektje később készülő számait is.  – Olyan témákról szeretnék beszélni, amelyek mély mondanivalójúak és széles közönséget érintenek.


A legelső szerzeménye például a felhőtlen autóvezetésről szól, a gyorshajtásról és arról, ha valaki ittasan ül a volán mögé – tehát minden olyan vezetési stílusról, amivel kockázatot jelenthet mások számára az utakon.

Ekanem

– Több barátom is egy közúti balesetben veszítette el az életét. Mindig eszembe jutnak, amikor meghallgatom ezt a dalt. A Hideg szél tehát nemcsak prevenciós céllal készült el, hanem azért is, hogy megemlékezzek azokról, akik egy ilyen tragédia áldozatai lettek.” Bálint reméli, hogy ezzel megszólíthatja, elgondolkodtatja azokat, akik rendszeresen átlépik a sebességhatárt.

Majd így folytatta: – Jó lenne, ha átéreznék a felelősségüket és tudatosulna bennük a kockázat. Mindössze pár percet nyerhetnek azzal, ha gyorsabban hajtanak a megengedettnél, ellenben életeket tehetnek tönkre. Akár a sajátjukat is, hiszen hatalmas lelki terhet kellene cipelniük tovább magukkal. Én például nem tudnék elszámolni ezzel a bűntudattal.

Az énekes azt is kiemeli, mindenkinek jogában áll hazaérni a szeretteihez és ezt az utakon is tiszteletben kell tartani.


Nemcsak klip, hanem versenyszám is: Ekanem ezzel a számmal indul a DAL 2022-ben!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,