Keresés
Close this search box.

Új albummal jelentkezik a Manökken Proletarz

Manökken Proletarz zenekar
Új albummal, és új videoklippel jelentkezik a Manökken Proletarz. Az egész csapat ellátogatott a Hallgass Hazait műsorába, ahol zenéltek is.

Manökken Proletarz zenekarÚj albummal, és új videoklippel jelentkezik a Manökken Proletarz. Kerekes Sugárkával az élen, az egész csapat ellátogatott a Hallgass Hazait műsorába, és zenéltek is – ami természetesen az adásban meghallgatható. Két éve nagy változáson ment keresztül a zenekar, az egyik alapító tag ugyanis távozott a csapatból, így zenei téren a felfrissülés jellemzi őket.

Sugárka a fő dalszerző, ez eddig is így volt, viszont ma már másként kerülnek a dalok zenekari kibontásra. Érdekes keverék, hogy a zenei anyag a ma divatos gitártrendekből érkezik, a szövegi témákban viszont a magyar hagyományok jelennek meg inkább – mesélik. „Nem az van bennünk, hogy meg akarunk felelni, hanem mi is változtunk, az ízlésünk is alakul, és ezért változtattunk a zenénken.”

Készül az új klip, szeptemberben Budapesten lemezbemutató koncert, addig is, és azután is a facebookon közöl minden részletet a megújult Manökken Proletarz.

facebook.com/manokkenproletarz

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar