Miraculous | Magyar zene

Patai Anna és Kocsis Dénes új dallal és klippel jelentkezik

2016 február 19

Patai AnnaA 2010-es Megasztárban feltűnt, és azóta hazai és külföldi sikereket egyaránt bezsebelő Patai Anna és az egyre több színházi darabban feltűnő Kocsis Dénes énekli a Miraculous című animációs sorozat magyar nyelvű főcímdalát, melyhez egy közös klipet is forgattak.

A 16 éves Patai Anna a klipforgatáson elárulta, hogy az érettségit követően szeretne továbbtanulni, hiszen nagy álma, hogy énekes-színésznővé váljon. Abszolút maximalista embernek tartja magát, szeret mindent úgy megvalósítani, ahogy azt előre elképzelte. 2015-ben megnyert egy japán tehetségkutatót, ennek kapcsán elmondta, hogy az ottani emberek rendkívül kedvesek és hálásak, illetve megtapasztalhatta a híres japán vendégszeretetet is. A sorozat főcímdaláról pedig elmondta, hogy a dalt külön vették fel, ám a videoklipben természetesen együtt szerepelnek, és teljesen egy hullámhosszon voltak, sokat viccelődtek Dénessel.

Kocsis DénesA 27 éves Kocsis Dénes színházi munkáinak köszönhetően rendkívül elfoglalt mostanában: láthatjuk a Sybill című operában, illetve idén lesz a Marie Antoinette és a Nők a teljes idegösszeomlás szélén című darabok premierje is, amikben szintén feltűnik. A musical és az operett mellett a popszakma felé is kacsintgat, később pedig szeretne énektanár lenni, és tehetséges hazai gyerekeket felkarolni. Focista is szívesen lett volna, de arról sajnos már lekésett. Álma, hogy egy egész estés Disney mozifilmben énekelhessen és szinkronizálhasson. Kifejezetten élvezte a közös munkát Annával, hiszen passzol a hangjuk, illetve a személyiségük is illik a dalhoz.

A magyar nyelvű főcímdalhoz készült klip megtekinthető ezen a linken.

(Gina)

Ezek is érdekesek...