Home » Rendezvény » 15 év egy koncertben – Ismerős Arcok

15 év egy koncertben – Ismerős Arcok

15 év egy koncertben

Ismerős Arcok Koncert
Vendégek: Tátrai Tibor és Charlie
2014. október 11.

Ismerős Arcok zenekar15 év, 8 zenealbum, 5 DVD, közel másfél ezer fellépés – a Kárpát-medencében és azon túl, többek között Kanadában, az Egyesült Államokban és Svédországban-, több aranylemez és Fonogram jelölés, Arany Nyíl díj és Nyerges Attilának egy komoly állami kitüntetés. Röviden így summázható az Ismerős Arcok zenekar elmúlt időszaka. A zenekar 2014. október 11-én a Budapest Kongresszusi Központban ünnepli pályafutásának 15. évfordulóját.

Az Ismerős Arcok zenekar – immáron 15 éve – rendszeres szövegírói-zeneszerzői munkájával, előadói tevékenységével, nagyszámú közönséget vonzó koncertjeivel népszerűsíti, tudatosítja a kultúránk szeretetének fontosságát. Ezért a jubileumi évadot egy olyan koncerttel ünneplik meg, amely igazi közönségünnep lesz a javából. Mindezt Budapest egyik legelegánsabb rendezvény helyszínén a Budapesti Kongresszusi Központban fogják megrendezni.
A koncert különlegessége lesz, hogy a csapat zenei arculatát formáló stílusok legjelentősebb hazai képviselőit látják vendégül. Így a rock és blues szakma emblematikus és legendás, Liszt Ferenc-díjjal kitüntetett művészeit, Charlie-t és Tátrai Tibort. Az est kapcsán a 15 év munkásságát átfogó – minden igényt kielégítő – hosszú koncertműsort mutatnak be, amelyben sajátos megvilágításba kerülnek azok a dalok, amit a meghívott vendégekkel közösen adnak elő.

Ez a koncert méltó megünneplése lesz az elmúlt 15 évnek, ahol a múlt és a jelen egy különleges zenei szimbiózisban fonódik össze. Olyan állandó értékeket felmutatva, amit a zenekar mindig is a magáénak vallott, és amivel méltán állít példaképet a jelen és a jövő generációinak. Ez pedig nem más, mint a magyar kultúra tisztelete és megbecsülése, a család és a hazaszeretet, valamint a magyar identitástudat megőrzése a Kárpát-medencében.
Jegyek 3900 Ft/4900 Ft/ 6900Ft-os áron már kaphatók a Ticket Express országos jegyértékesítő hálózatában, a jegyrendeles@ismerosarcok.hu email címen, valamint a Mind Zene Zeneáruházban – VIII.ker. Krúdy Gy.u.9.

Hozzászólás
One Comment
  1. Visszajelzés: Ismerős Arcok |

Weboldal weboldal készítés készítés