Vásáry André, a 2009-es Csillag Születik második helyezett versenyzője mesél a tehetségkutatók világáról, a lehetőségekről, a művészlétről.

Vásáry AndréA tehetségkutató által ismert meg a nagyközönség, ám előtte is a szakmában dolgoztam. Énektanárhoz jártam, versenyekre és meghallgatásokra mentem itthon és külföldön is. A biztos megélhetés miatt jelentkeztem a Csillag Születikbe – mondta Vásáry André a Sztárportréban. A műsorban részletesen beszél arról is, hogy már-már elfelejtette, hogy beküldte a nevezését, amikor hívták, hogy elmegy-e a meghallgatásra. Ezzel egy időben pedig még két felkérést kapott. A Nemzeti Színház igazgatója, Alföldi Róbert hívta, valamint Bécsből is megkeresték. A magyarországi televíziós műsort és a színházat választotta, utóbbiban három évig játszott vendégművészként.

Azt mondja, a tehetségkutatók világa kívülről sokszor sokkal csillogóbbnak, ígéretesebben látszik, mint valójában, hiszen a szereplés hétről-hétre ugyanolyan munka, mint bármi más. Sőt, véleménye szerint a művészvilágban sokszor erősnek kell lenni. Nem engedhetem meg magamnak, hogy kiboruljak, őrjöngjek, hiszen a közönség a legjobban érdemli, másrészt a hangomnak is árt. Vannak nehéz időszakok, és van egy halvány választóvonal, amikor észbe kell kapni, eldönteni, hogy mi a fontos – hangsúlyozta a művész.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Drevko faldekoráció, kép

A falon lévő képek kialakítják a belső teret

A belső tér kialakításakor nagy hangsúlyt fektetünk a bútorokra, a színekre, a kiegészítőkre és az általános megjelenésre. Azok a dekorációk, amelyek láthatatlanok, mégis a legnagyobb figyelmet keltik fel, a képek.

Karácsonyi koncert Oroszlányban

3 évszázad legszebb karácsonyi dalai

Thén Róbert (ének) és Orbán Gábor (orgona) előadásában többek közt olyan dalok csendülnek fel, mint Schubert Ave Máriája, vagy az Adeste fideles.

Gorlo Volka

Gorlo Volka és a Titok, avagy a múltadban jártam

Két évvel bemutatkozó anyaguk után ismét egy kiadvánnyal örvendeztette meg közönségét a felvidéki Gorlo Volka. A Titok című album úgy mutatja meg a formáció újabb oldalát, hogy közben hű marad a csapat jól ismert zeneiségéhez.