Pásztor Anna: „Szeretek megfürdőzni ugyanúgy a lelki élvezetekben mint a fizikai élvezetekben. A lelki mélységeket nem nagyon lehet akarni. A testieket sokkal könnyebb előállítani, mert ezzel van körülvéve az ember, és bármit levehet a polcról.
A lelki mennyiségeket ki kell érdemelni az élettől.
Amikor dobódik a mélység és magasság, lelki szempontból, azt el kell fogadni, és annak örülni kell. Nyilván nagyon nehéz egy nagy mélységnek örülni, viszont azt már megtanultam, hogy azok a legnagyobb privilégiumok az életben, amikor az ember egy igazi hatalmas nagy szakadék fenekéről feljön, és látja a mélység gyönyörűségeit.
A kegyelem…
Ez egy olyan fajta ajándékozási rítus az élettől, ami eladdig nem jön el, amíg te meg nem köszönöd a történést. Ha nagyon mély a történés, nagyon nehéz és fájdalmas, akkor borzasztó nehéz megköszönni, és hálásnak lenni érte. De amikor felülkerekedsz a saját magad kicsinyességén, és azt mondod, hogy annyira fáj, hogy már gyönyörű és köszönöm, akkor egyszer csak kinyílnak az ajtók, tűzijáték, konfetti, és az öreg odajön hozzád, és azt mondja: bravó!
A riport:
