– Mégis honnan jött az ötlet egy zenekarhoz?
A Covid jótékony hatása, – vagy végzetesen ártalmas, – hogy jól be voltunk zárva. Varga Ferenc József barátom kitalálta, hogy ha már senki nem mehet sehová, akkor a boltunkban – szigorú egészségügyi feltételek mellett – zenélnünk. Közben a Mi Varga Ferenc Józsefünkről kiderült, hogy elég ügyes.
Azután VFJ otthon megcsinálta az alapokat, és hülyéskedtünk. Hirtelen sok dalunk lett, hirtelen sok embernek tetszett, és mi nem értettük. De, ha már így alakult, gondoltuk miért ne lehetne valami vicces zenekar. És mivel egy “szobában” alakultunk, és mivel azt gondoltuk, hogy egy szobában is tudunk játszani azoknak, akik eljönnek, legyünk Szoba Blues Band. Mondjuk VFJ legelőször azt akarta, hogy legyünk ABBA, de mondtam neki, hogy olyan már van. Na ekkor találta ki a zenekar nevét (mint fenn).
Később Zoli (Maksa Zoltán), aki az ország egyik legképzettebb dobosa, belépett a zajszekcióba.
És, hát így lett három tagú a zenekar, pont, mint a magyar abc-ben a Dzs.
– Gondolom a cél itt is a vidámság, de úgy tűnik a zenét is komolyan veszitek. Komolyan veszitek?
Igen! A zenét komolyan vesszük, de a koncertek közben is hülyéskedünk. Két dal közben kicsi közönség froclizás. Ez oda-vissza megy. Akik eljönnek bírják, hogy nem véresen komoly koncert, hogy egyikünk sem akar rock sztárnak látszani. Mondjuk én úgy nézek ki, de erről nem tehetek. (Orbán Sándor, Sanyi)
Egyébként tényleg sokat foglalkozunk egy-egy dallal. És annyira jó, hogy meg tudnak szólalni. És a közönség is élvezi.
Egyik szilveszter előtt, egy barátunk boltjában játszottunk, és láss csodát a zenekar egyel többen volt, mint a közönség, és akkor még csak kétszemélyes zenekar voltunk. De nagyon jól sikerült a buli, annak ellenére, hogy félidőben VFJ-nek el kellett mennie egy szilveszteri riportot adni. Addig én szóval tartottam a nagyérdeműt, egyszerre mindet.
– Ez egy rendelhető műsor, vannak már sikeres élmények?
Igen rendelhető. Ráadásul nem megfizethetetlen. Mindössze annyi a feltétel, hogy legyen annyi pénze a megrendelőnek, amennyit kérünk.
Félre a viccet. Nem vagyunk drágák. Sőt!
Senki nem érti, hogy lehetünk ennyire muy barato! Ez spanyolul van. Néha ezzel kérkedem. A szókincsem legalább 12 spanyol szó, amiből 3 kifejezést is össze tudok rakni. Ebből a fenti volt az egyik.
És mivel Ferenc angol tanár, ezért még egy nyelv a birtokunkban van, de azt nem áruljuk el, hogy mikor, ki fogja éppen használni. Ja! És csak magyarul énekelünk. A viccek csak ezen a nyelven élnek igazán.
Eddig elég sok helyen játszottunk már.
De “soha nem elég…”
Ezért aztán izgatottan várjuk a megrendeléseket.