Rekordszámú jelentkezés érkezett a Hangadó programra

Hangadó Müradort Kassa

Végleges lett az öt kiválaszott zenész és csapat kiléte

Rekordszámú, csaknem kétszáz jelentkezés érkezett idén a Jägermeister által életre hívott Hangadó tehetséggondozó programra – közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.

A majd 200 jelentkezőből idén is öt előadót választott ki a zsűri: a hip-hop és elektronikus zene határán mozgó Kvantumhabot, a jazz, soul és pop elemeket ötvöző Pati Pikót, a neurofunk és technoid irányzatokban alkotó CR21512-t, a népzenei ihletésű pszichedelikus rockot játszó Müradort, valamint a trap, pop és r’n’b keverékét képviselő tendót. A közönségszavazás nyertese az elektronikus-alternatív pop műfajban alkotó Fannisza lett.

A résztvevők a szakmai segítségen túl lehetőséget kapnak arra, hogy egy élő koncerten mutatkozhassanak be a nagyközönségnek.

A kiválasztott résztvevők egy háromnapos mentoring sessionön vesznek részt a budapesti Orange Stúdióban, ahol intenzív stúdiómunka és személyes mentorálás segíti fejlődésüket. A mentorcsapat tagja Lábas Viki, iamyank és Vitáris Iván.

Valós szakmai támogatás az undergroundnak

A többnapos szakmai munka eredményét a közönség március 12-én láthatja a budapesti Kassa hajón egy élő koncerten. A résztvevők a fellépést követően kommunikációs és láthatósági támogatásban részesülnek, valamint további fellépési lehetőségekhez juthatnak klubokban és fesztiválokon.

A hazai könnyűzenei piacon egyedülálló kezdeményezést második alkalommal hirdették meg azzal a céllal, hogy valós szakmai támogatást nyújtsanak az underground szcénában és az éjszakai életben már aktív, de szélesebb közönség előtt még kevéssé ismert előadóknak, producereknek és kreatív zenei kollektíváknak. A program a tehetséggondozás mellett közösségépítő eseménysorozatként is működik – áll a közleményben.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Hangadó Müradort Kassa

Rekordszámú jelentkezés érkezett a Hangadó programra

Végleges lett az öt kiválaszott zenész és csapat kiléte Rekordszámú, csaknem kétszáz jelentkezés érkezett idén a Jägermeister által életre hívott Hangadó tehetséggondozó programra – közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.

Építek egy repülőteret – AI-videoklippel jelentkezik Jáger Vitéz Péter

Építek egy repülőteret – AI-videoklippel jelentkezik Jáger Vitéz Péter

A magyar rapzenei szcéna egyik legkülönlegesebb alkotója, Jáger Vitéz Péter új szintre emelte az abszurd vizualitást: legfrissebb videoklipje teljes egészében mesterséges intelligencia segítségével készült. Az „Építek egy repülőteret” című dalhoz készült klip már elérhető a YouTube-on, és hű marad az előadó védjegyévé vált szürreális világhoz.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt