magyarzene

magyarzene

A HammerWorld szavazásán a legjobbnak bizonyult, ezért tettek egy ígéretet.

A legtöbb szavazatot a Tankcsapda kapta a HammerWorld magazin által indított közönségszavazáson. És egy nyertes csapatnak kijár, hogy minden koncertje meg legyen tartva…

Hosszú évek óta megkérdezi olvasóit a HammerWorld magazin, hogy melyik együttest, előadót, hangszeres zenészt szerették a legjobban az elmúlt esztendőben. Most a 2020-as év kedvenceiről mondtak véleményt a rockzene rajongói, az eredmény pedig a lap legfrissebb számában olvasható.

A legtöbb szavazatot kapta, és ezzel elnyerte az Év Kedvenc Magyar Zenekara címet a Tankcsapda. De az együttes tagjai egyéni kategóriákban is szép helyezéseket értek el: Lukács László énekesként, basszusgitárosként és szövegíróként is bekerült a nagy kedvencek közé. Sidlovics Gábor Sidi a gitárosok, míg Fejes Tamás a dobosok listáján került be az első öt közönség-kedvenc közé.

***

Az örömhír apropóján a Pannon Hírnök megkereste Bakó Csabát, a Tankcsapda sajtófőnökét, aki szívesen válaszolt a kérdésekre.

Vona Ildikó/ PannonHírnök: Hogyan fogadták Lukács Laciék a győzelem hírét?

Bakó Csaba: Nagyon boldogok voltak. Több, mint 20 éve minden alkalommal a Tankcsapda az Év Kedvenc Zenekara, ezért minden évben izgatottan várjuk a szavazást, mert ez egy jó visszaigazolás, hogy jó úton járunk. A Hammer egy szakmai, tehát rockzenével foglalkozó újság, ezért is különösen fontos számunkra, hogy rock-közegben lett elismerve a Tankcsapda.

Tankcsapda magyarzene.eu

Vona Ildikó/ PannonHírnök: Nemrégiben volt egy másik elismerés is, ugye?

BCS: Igen. Tavaly novemberben a DUE Médiahálózat 14 és 24 év közötti fiatalok körében végzett egy felmérést, ott a Legismertebb Zenekar lett a Tankcsapda. Ez két olyan kimagasló eredmény, aminek mindannyian nagyon örültünk. Kellenek az ilyen visszajelzések, mert hatalmas erőt adnak a folytatáshoz.

Vona Ildikó/ PannonHírnök: Koncert-ügyben tudsz már valami biztatót mondani?

BCS: Terveink szerint minden koncert meg lesz tartva, amit meghirdettünk korábban. Sok koncertünk elmaradt a korlátozások miatt, de későbbi időpontban meg fogjuk tartani azokat. A nemzetközi koncertjeinket – mentünk volna Ausztriába, Németországba, Angliába – a biztonság kedvéért áttettük őszre, ami a magyarországi fellépéseket illeti, ezekre pedig készülünk.

Vona Ildikó/ PannonHírnök: Hogyan?

BCS: Próbálunk, dolgozunk a koncertek anyagán, ötletelünk, lelki szempontból is igyekszünk rákészülni, hogy hamarosan vége a korlátozásnak, és megint lehet menni turnézni. Itthon hamar fel tudjuk újra venni a fonalat, mert ugyanígy volt tavaly az augusztus 15-i koncertünk előtt. Mi 2 héttel előtte már nyitásra készen voltunk, a koncert mindenféle szempontból be volt gyakorolva. Ha most feloldják a korlátozást, és lehet élőkoncertet adni, meg tudjuk csinálni.

Ha turnéról beszélünk – tehát több helyszínre megyünk –, akkor 2 hét alatt képesek tudunk lenni arra, hogy elinduljunk és koncertsorozatot játsszunk. Mihelyt megszűnik a járványhelyzet miatti korlátozás, és lehet koncertezni, akkor a saját csatornáinkon rögtön hírt adunk róla. Online, livestream fellépést már nem akarunk csinálni, kizárólag élőkoncertben gondolkodunk.

                                                                                                                                                       (Pannonhírnök – Vona Ildikó)

Amíg el nem érkezik az első koncert időpontja, addig visszanézhetjük a 2019-es Főnix-beli koncert legjobb pillanatait, itt!

 

Hírek | Magyarzene.eu 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on skype
Mindenünk a zene

Friss

namaximum.hu

Vitaminok a jó kondiért a koncerteken

Amire nem mindenki gondol; egy élő koncert fizikailag is kemény munka, megterhelő lehet. Végig kell tudni énekelni, zenélni, és sok esetben mozogni egy fellépést.

mezőségi

A Mezőséget idézik meg a Müpában

A mintegy 300 magyar, román és szász települést magába foglaló Mezőség régies, de gazdag és fejlett tánc- és zenekultúrája több tényező együtthatásának köszönhető.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt