Magasra csapnak a várakozások, ma este kiderül, ki lesz az első kieső!
Mező Misi, A Dal 2022 zsűritagja nem merne fogadni a közmédia szombaton induló dalválasztójának majdani győztesére, de szerinte lehet érezni, mely produkciók ígérkeznek a legerősebbnek.
– Nálam mindig a zene, a szöveg és az előadó hármas egysége határozza meg a produkció minőségét. Magam is énekes vagyok, így én elsősorban azt nézem, mennyire hiteles az énekes, miként énekel, milyen a hangszíne. De sokat nyom a latban, hogy a zenében milyen harmóniák vannak és azok mennyire érintenek meg – mondta Misi, a nemrégiben búcsúzott Magna Cum Laude frontembere az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
A Dal 2022 szombat este indul az első válogató adással a Duna Televízión. Idén is negyven előadó versenyez, a zsűri – Mező Misi mellett Wolf Kati, Ferenczi György és Egri Péter – szavazatai mellett ismét számít a nézők voksa a showműsorban.
Mező Misi izgalmasnak nevezte, hogy az idei zsűri tagjai is más-más zenei világból érkeztek, különböző személyiségek. Kitért arra, hogy A Dalban számos már népszerű előadó indul, de vannak olyanok is, akik számára a dalválasztó hozhatja meg az áttörést:
– Ebben van felelőssége a zsűrinek, ugyanakkor mi csak a lendületet adhatjuk meg, a továbbiakban a legtöbb az előadón múlik.
Mint elhangzott, idén nemcsak az ének, hanem a hangszerek is élőben szólnak A Dalban, sőt, a két elődöntőben akusztikus produkciók lesznek, a döntőben pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri az előadókat.
– A Dal olyan sokszínű, hogy a reggae zenétől a dzsesszen és a metálon át a népzenéig minden megtalálható a mezőnyben. A zenei producernek is kihívás ezeket a dalokat átültetni, áthangszerelni szimfonikus dallá – fogalmazott a nemrégiben feloszlott zenekar frontembere.
Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy A Dal 2022-ben minden döntős nyertesnek számít, a végső győztes pedig nemcsak egy tízszámos stúdiólemezt készíthet, forgathat egy videóklipet és automatikusan kiérdemli a Petőfi Zenei Díjat is az év dala kategóriában.