Keresés
Close this search box.

Marge: „A lányom adta nekem az erőt és a reményt, hogy újra énekelni kezdjek”

Marge
Anyaként és zenészként eddig sem pihent egy percig sem, de most egy várva-várt új albummal visszatért a számos slágeréről ismert előadó, Marge.

A 35 éves énekesnő a munka ünnepére és egyben anyák napjára időzítette harmadik lemeze megjelenését, hiszen három gyermek édesanyjaként életének nagy részét imádott családja teszi ki. Négy éves hallgatás után szerette volna megmutatni egy különleges albumon, milyen is a benne élő Zsuzs. „Szerettem volna megkeresni magamban azt a szikrát amit régen éreztem amikor énekeltem. Amikor azért írtunk dalokat a barátaimmal, hogy utána kazettán, discmanben visszahallgassuk és örüljünk magunknak »offline«. Zsuzs néven énekeltem korábban, és a bennem rejlő Zsuzs inspirálta a lemezt. Meghallgattam a régi a dalaimat, amik akkor foglalkoztattak, amikor még nem volt nyomás rajtam Marge-ként. 2020. december 31-én írtam a Pille, a Pendrive és a Magad című dalokat. Eltelt pár hónap és Fodor Máriusznak köszönhetően megismertem Hundred Sins-t, ami az egyik legjobb dolog ami most történhetett a hangommal” – mesélte az alkotás folyamatairól. Azt is elárulta, hogy a külső hatások mellett az életében történt változások is nag hatással voltak a munkájára.

„A dalszövegek tekintetében fontosak nekem az aktuális társadalmi helyzetek adta témákat feszegetni. Milyen hatással volt ránk a pandémia, a háborús helyzet, és rám az első kislányom érkezése. Utólag úgy érzem, ő adta nekem az erőt és a reményt, hogy újra énekelni kezdjek, és meg merjem mutatni azt, aki lettem a gyökereimbe kapaszkodva, így ő is szerepet kap a lemezen. Nagyon sok változáson mentem keresztül az elmúlt években és ezek kellettek ahhoz, hogy most itt legyek, és az, aki. Tudom, hogy most jobban tudom már csinálni. De nem hagyhattam szó nélkül a hibáimat sem. A ZSUZS egy vallomás, és egy ajándék magamnak. Őszinte, nyers, van benne szorongás fájdalom elengedés, befogadás, elfogadás, küzdelem és sok sok szeretet. Olyan mint amilyen én vagyok. Akinek fontos, hogy »ki voltam« és ki »lettem«, és ki lehetnék még ha jó úton maradok. Most szeretném jól csinálni. Ez a lemez anyák napjára ajándék magamnak. Önmagamat ajándékozom, hogy tessék dolgozz vele. Ez vagy te. Ismerd meg, változtasd, fogadd el és szeresd. Nekem ez már win. Hundred Sins a legjobbat hozza ki belőlem. Nagyon szeretek vele dolgozni. Azt hiszem, jól működünk együtt, és ez nekem nagyon fontos. Onnan tudom, hogy működik, hogy írok valami hülyeséget, és megkérem, hogy hallgassa meg. Régen csak úgy mutattam meg dolgokat, ha kitaláltam már. Féltem. Most nem félek, mert ő megmondja a véleményét, nem hagyja rám, vagy választja az egyszerűbb utat.

Ismerjetek meg. Itt vagyok: Zsuzs.”

A teljes album itt hallgatható meg:

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt