Március 8-án lesz a Mozart-nap a Zeneakadémián

Mozart Salzburg Ludwig Michael

Idén is egész napos koncertsorozat a zenetörténelem leghíresebb csodagyereke miatt


Kamaraművektől a versenyművekig számos műfaj reprezentálja Mozart művészetét a zenei ünnep három koncertjén, amelyekre már megkezdődött a jegyek értékesítése – közölte a zenekar az MTI-vel. A nap sztárvendége „a zongora nagyasszonyaként” emlegetett Elisabeth Leonskaja lesz, Szvjatoszlav Richter egykori duópartnere, a Concerto Budapest visszatérő vendégművésze.

A koncerteken a Keller András, illetve Takács-Nagy Gábor vezényelte zenekar mellett fellép még Berecz Mihály zongoraművész, a Keller Quartet (Keller András, Környei Zsófia hegedű, Szűcs Máté brácsa, Fenyő László cselló) és a Concerto Winds (Klenyán Csaba klarinét, Mohai Bálint fagott, Tóth Bálint kürt).

Már dél előtt megkezdődnek a koncertek

A Mozart-nap ebben az évben is sokszínű programmal várja az érdeklődőket. A délelőtt 11 órakor kezdődő koncerten a Szabadkőműves gyászzene (K. 477), az Esz-dúr sinfonia concertante (K. 364) és a c-moll mise (K. 427) hangzik el. A 15 órai hangversenyen a c-moll adagio és fúgát (K. 546), az Esz-dúr zongoranégyest (K. 493) és az Esz-dúr zongoraötöst (K. 452) hallgathatja meg a közönség.

A 19.30 órakor kezdődő zárókoncert műsorán A varázsfuvola nyitánya (K. 620), az Esz-dúr „Jeunehomme” zongoraverseny (K. 271), az Esz-dúr versenymű két zongorára (K. 365), valamint az Esz-dúr szimfónia (K. 543) szerepel.

Az is hagyományos eleme a Concerto Budapest Mozart-napjának, hogy a koncertekkel párhuzamosan két alkalommal, 11 és 15 órakor izgalmas programmal várja a gyermekeket a Zeneakadémia kupolatermében Simon Izabella zongoraművész. A rendezvény művészeti vezetője Keller András, a Concerto Budapest fő-zeneigazgatója, házigazdája pedig Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója.

Jegyek és részletes program elérhető a Concerto Budapest weboldalán.

Mindenünk a zene

Friss

Mozart Salzburg Ludwig Michael

Március 8-án lesz a Mozart-nap a Zeneakadémián

Idén is egész napos koncertsorozat a zenetörténelem leghíresebb csodagyereke miatt Kamaraművektől a versenyművekig számos műfaj reprezentálja Mozart művészetét a zenei ünnep három koncertjén, amelyekre már megkezdődött a jegyek értékesítése –

Fenyő Miklós gyász

Elhunyt Fenyő Miklós

Életének 79. évében halt meg az énekes, dalszerző – közölték szombaton a zenész hivatalos Facebook-oldalán

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt