Magyarul dalol Azahriah – de spanyol albumot készít!

Azahriah
Julio

Julio

Sikeres új albuma után máris új hangzókat készít az egyik legtehetségesebb magyar énekes!

El Barto, azaz Bart Simpson lesz a következő album központi témája!

Nemrég megjelent első, angol nyelvű albuma, a Camouflage után most karrierjének a magyar nyelvű vonalát erősíti Azahriah új dala. Az – egyébként spanyol című – “El Barto”, a készülő következő lemezének single-je.

A tracket egy párkapcsolati téma ihlette, így mesélt róla: – Az El Barto megmutatja, milyen, amikor valaki besokall egy nőtől, élni akarja a saját életét, de ezt a toxikus párkapcsolata megakadályozza. Nagyon élveztük ennek a dalnak az elkészítését, örülök, hogy végre megjelent.

A dal címe a Simpsons család című sorozat Bart Simpsonjának sztorijára utal, mikor körözik, és az alteregójának a neve „El Barto”. Pont úgy érezheti magát az ember egy mérgező kapcsolatban, mint akkor a karakter.

Az énekes elárulta, szerette volna magát egy újabb stílusban megmutatni. A szerzeményhez készült vizuált Galambos Gergő és Barna Joci alkották meg, az előadó pedig azt tervezi, ha nagyot szól majd, egy videoklipet is forgat hozzá.

A fiatal tehetségnek már az első koncertje is teltházas volt a Monyo Landben, sőt, a helyszín történetében is ez volt az első sold out buli. (Igaz, egyelőre az utolsó is, ugyanis ideiglenes bezárták a főváros legújabb szabadtéri bulihelyét.)

A hatalmas sikerű debütáló fellépés után egyre feljebb vezet Azahriah útja: szeptember 1-én először karrierjének történetében a főváros legnagyobb szórakozóhelyén, a Budapest Park színpadán láthatja a közönség.

Camouflage – ez a neve annak az albumnak, amelyen 14 saját szerzésű dal debütált. A lemez számos zenei műfajt fúzionál, a végeredmény egy magával ragadó, feledhetetlen zenei élmény, amelynek élő élményére nem kell sokáig várni: július 1-én, azaz holnap a már teltházas Monyo Land színpadán hallgathatunk először élőben is.

Azahriah 2019-ben robbant a köztudatba egyedi, különleges számaival. A fiatal előadó tornádóként söpört végig a közönségen: legutóbbi, Mind1 című dala rekordidő alatt érte el az egy millió stream-et Spotify-on, és közel két hétig vezette a YouTube zenei trending listáját.

A Camouflage után új albumot készít az egyik legtehetségesebb magyar énekes!

Spanyol sztárénekes köszönti az egészségügyi dolgozókat!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on skype
Mindenünk a zene

Friss

Zenei Alkotó Műhely Oroszlányban

Zenészeket vár Oroszlányban a ZAM!

2021  július 28 -tól nyitja kapuit az oroszlányi Zenei Alkotó Műhely (röviden ZAM), mely minden szerdán 15 órára várja mindazokat akik részt vennének közös zenélésben, alkotásban, vagy szeretnék megvalósítani zenei ötleteiket.

skyabove

Felhők felett mindig kék az ég!

Ebben a számban is ugyanúgy törekednek a zenéjükkel a közönség megmozgatására, mint a személyes és univerzális problémák, és az érzelmek hullámzásának bemutatására.

The Wallkids werkfilm

Werkfilmmel jelentkezett a Wallkids

A The Wallkids zenekar leforgatta legújabb klipjét,a Hiába futsz! című dalukhoz, mégpedig nem is akárhol, hanem a kiskörei művelődési házban.

Double Rise Torockó Kistehén

Erdélyi rajongóitól is búcsúzik a Kistehén

A Kolozsvártól mintegy 60 kilométerre festői környezetben fekvő településen a hajnali napfelkelte után a Székelykő sziklatömbje mögött egy időre eltűnik, majd újra felkel a nap. A fesztivál három napjára hat napfelkeltét ígérnek a szervezők.