Magyar zenei együttműködést erősít Brüsszelben a Liszt Intézet

Hegedű Alzheimer

Új lehetőségek nyílnak a magyar zenészek előtt


Együttműködési megállapodást kötött a magyar kulturális intézmény a belga Királyi Konzervatórium flamand tagozatával (Koninklijk Conservatorium Brussel – KCB), amellyel tovább bővül a magyar zenei kultúra bemutatását szolgáló nemzetközi partnerségi háló – közölte a brüsszeli intézet kedden.

Az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint a felek között létrejött, korlátlan időtartamra szóló megállapodást a KCB-t működtető brüsszeli Erasmus Egyetem Igazgatója, Dennis Cluydts és Kovács Zsófia, a brüsszeli Liszt Intézet igazgatója írta alá.

A dokumentum rögzíti, hogy a felek elkötelezetten működnek együtt a magyar zenei kultúra teljes spektrumának bemutatásában, a régizenétől az elektronikus zenéig, a klasszikustól a jazzig, széles körű programok, közös koncertek és szakmai kezdeményezések megvalósításával. Az együttműködés koncertszervezést, workshopokat, csereprogramokat, vendégoktatók fogadását és tudományos projekteket is magában foglal – tájékoztattak.

„A megállapodással jelentősen megerősödik a brüsszeli Liszt Intézet és a flamand zenei felsőoktatás között már évek óta fennálló szakmai kapcsolat, melyet a közelmúltban a Brüsszeli Bartók Archívummal kötött megállapodás is gazdagított”
– fogalmaztak.

Közölték, a megállapodás első kiemelt eseménye a brüsszeli Flagey koncerttermében volt, amelyen a KCB szimfonikus zenekara magyar művekből álló programot mutatott be, Christian Arming, a Liege-i Királyi Filharmonikusok (Orchestre Philharmonique Royal de Liege) egykori művészeti vezetőjének és karmesterének vezényletével.

A koncert műsorán Kodály Zoltán, Liszt Ferenc és Bartók Béla művei szerepeltek. A zeneakadémiai hallgatók és fiatal művészek által előadott koncert a magyar zenetörténet kiemelkedő alakjainak gazdag örökségét és annak európai zenére gyakorolt hatását állította középpontba – írták.

A magyar zeneelmélet is megjelenítődött az együttműkődésben

Az Erasmus Egyetem és a belga Királyi Konzervatórium kéthetes konferenciasorozatán Németh Zsombor zenetörténész, a budapesti Bartók Archívum munkatársa tartott előadást Hat kulcs Bartók Béla életéhez és munkásságához címmel. A program a hallgatók és a nemzetközi szakmai közönség számára kínált mélyebb betekintést Bartók életművébe és kamarazenei munkásságába – emelték ki.

A sorozat következő kiemelt programját 2026 áprilisában tartják, amikor a brüsszeli Liszt Intézet és a KCB közösen szervez koncertet a Brüsszeli Hangszermúzeumban (Musée des Instruments de musique de Bruxelles), ami a magyar zeneszerzők műveit állítja majd középpontba
– tájékoztattak.

A felek közötti együttműködés újabb fontos lépést jelent a magyar zenei kultúra láthatóságának növelésében Belgiumban, különösen a flamand kulturális térben, erősítve a magyar-belga kulturális kapcsolatokat a brüsszeli Liszt Intézet szakmai közreműködésével – tették hozzá.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt