Keresés
Close this search box.

Kyra ezekkel a dalokkal biztos befutó

üvegvilág Kyra

Popénekesből lett influenszerből újra popénekes – visszatérés a kezdetekhez

Fedor Kyra tehetségére már 1998-ban felfigyelhetett az igazán szemfüles közönség, hiszen a TV2 által sugárzott KIFUTÓ tehetségkutatójában a dobogós harmadik helyen
végzett az akkor még tinilány. Kyra sok-sok éven át bizonyított a háttér énekesek, vokalisták világában, továbbá a televíziós műsorokban, majd 2016-ban sokak örömére
elkezdte megformálni önálló előadóművészetét.

Saját számai megalkotása során legtöbbször valóban komoly, mély témákkal foglalkozik, minőségi popot jelentő zeneisége sok stílusból építkezik, mindent igyekszik megadni, amit egy jó dal megkíván. Az előadó szeret a saját tapasztalatairól, azokról a belső harcokról írni, amelyeket nap mint nap megélnek az emberek.

Kyra egy ideig elsősorban tartalomgyártóként volt aktív, többek között a TikTok platformján, ahol több mint 205 ezren követik figyelemmel. Az előadó azonban nemrégiben úgy döntött, hogy újra legnagyobb szenvedélyének, a zenének szenteli magát. A napokban megjelent „Üvegvilág” című kislemeze, amelyen olyan kiválóságokkal dolgozott együtt, mint Balázs Tibor Mamó (hangszerelés), Hiegl Gergő (gitár, master), Lakatos Zsolt (zongora), továbbá Kyra édesanyja is hozzátette a szükséges pluszt az anyaghoz, egy bölcsesség felmondásával.

Egyik számát anyjának dedikálta

A kislemez öt dalának szövegét, zenéjét Kyra álmodta meg, az albumborítóját pedig Szűcs András kreálta.

„Az ’Üvegvilág’ kislemezem az eddigi életem átfogója. Igyekeztem belecsempészni olyan elemeket, amelyek örök életemre elkísérnek, ilyen például az édesanyám hangja, vagy az egyik legnagyobb bölcsessége, ami mindig velem van. Az EP Introjában megjelennek kis foszlányok a ’Láthatatlan’ című dalomból, ezzel a kislemez pont úgy indul, ahogy az életem is annak idején: szomorúan, de izgalmakkal telin, majd az álmok megvalósulásával, a kiteljesedéssel, a megérkezéssel, megnyugvással.” – kezdte a kiskorong kapcsán Kyra.

„Az első dalt az ’Üvegvilág’ jelenti. Gyerekként egy üveg voltam, amin volt két nagy szem, amivel láttam a világot, de akik megbántottak, azok nem láthatták, hogy kinek, milyen szinten okoznak fájdalmat. Ekkor is mosolyogtam, próbáltam boldog maradni… Az Üvegvilágomban éltem addig, amíg a szerelem észre nem vett. Törött üvegként, de bízott bennem, és abban, hogy nem vágom meg. És nem, őt már nem sértettem meg a szilánkokkal.” – folytatta az énekesnő.

„A ’Várj’ a showbiznisz azon oldaláról szól, amikor az emberek látnak egy előadót a színpadon, de valójában nem ismerik a valódi énjét. Egyébként nem biztos, hogy feltétlenül ismerniük kell, de érdekes kettősség ez. Az ’Anya’ szerzeményt édesanyámnak írtam, mert  hálás vagyok, hogy ő van nekem. Ezzel a dallal minden csínytevésemért bocsánatot kére tőle. Mindig anya volt az, aki jó útra terelt, és akinek mindig, de tényleg mindig igaza van.

Az ’Egyre jobban’ arról a megszokásról mesél, amikor az ember azért marad valaki mellett, mert sajnálja, vagy mert nem akar egyedül lenni, de nincs már ott benne a valódi szeretet. Hazudunk magunknak, hazudunk a másiknak, hazudunk a világnak, borzasztó állapot ez. Az ’Ez van’ arról az énemről szól, aki megérkezett az életébe, aki semmit nem bán, aki elengedi a múltja azon részét, amit el kell. A végén a hangmérnök azt mondja ironikusan, hogy „Nagyon jó… Akkor kezdjük előlről”. De mit is?” – tette még hozzá nevetve.

Aki vásárlás előtt meghallgatná Kyra új hangzóját, akkor itt megteheti!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Keszthely Fülesbagoly

Keszthelyi zenei díjat is átadnak augusztusban

Duna-parti wellnesst nyerhetnek a Balaton partján A tavalyi évhez hasonlóan idén augusztus 3-án is megrendezik a Balaton-parton, egészen pontosan Keszthelyen a Fülesbagoly Tehetségkutatót. A döntős

Vitorlás kötél

Vitorlás kötélzet: átfogó útmutató (X)

A hajókötélzet megfelelő használata nélkül a vitorlás hajók irányítása és működtetése gyakorlatilag lehetetlen lenne. Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk a vitorlás kötelek rendszerének alapjait, főbb elemeit, karbantartását, biztonsági előírásait, valamint a megfelelő kötélzet kiválasztását és vásárlását.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt