Keresés
Close this search box.

Különböző kortárszenei stílusok találkoznak az UMZE Kamaraegyüttes koncertjén

UMZE Kamareegyüttes

Külföldi szaxiművész lesz a nyitókoncerten

Három magyar és két külföldi zeneszerző műve hangzik el az UMZE Kamaraegyüttes december 8-i koncertjén a Budapest Music Centerben. A Vajda Gergely által vezényelt zenekarnak Nicolas Arsenijevic szaxofonművész lesz a vendége – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A koncert címadó darabja Balogh Máté BABE(urope)L – Hommage a P. Breughel című szerzeménye, amelyet eredetileg 2014-ben írt az Ensemble Mozaik számára. A művet a zeneszerző később teljesen átírta. Az eredeti partitúrában csak hangszeres szólamok szerepeltek, és mindegyik egy-egy nyelv deklamációját képviselte.

Az új változatban azonban – amely ősbemutatójára most kerül majd sor – már szerepel egy szöveges szólam is, amelyet Balogh Máté fog előadni a koncerten. Az egyes tételek héber, ógörög, latin, német, magyar és angol nyelven mondják el a Bábel tornyának építéséről szóló történetet – tájékoztattak.

Kedves Csanád Next Step című művének szintén egy felújított változata hangzik majd el az est során – fűzték hozzá a szervezők. Tornyai Péter új, Max six sax mix című darabja, amely az UMZE felkérésére, Nicolas Arsenijevic és az együttes számára született, szintén először hangzik majd el közönség előtt.

Magyarországi ősbemutatót hoz magával az este

„A darab a versenymű-jelleg, a szólista-zenekar viszony és a mű határainak újragondolására is kísérletet tesz” – fogalmaztak a közleményben.

Kifejtették, hogy Bruno Mantovani Troisieme Round című, szaxofonra és kamaraegyüttesre írt művét, illetve Michael Jarrell Résurgences című alkotását Nicolas Arsenijevic szaxofonművész hozta magával, így neki lesz köszönhető e két nemzetközileg nagy elismerésnek örvendő zeneszerző darabjának magyarországi bemutatója.

A fiatal francia szaxofonművész repertoárja a kortárs irodalomtól a klasszikusokon át a világzenéig terjed. Vendégfellépésével nemcsak a hazai zeneszerzők új művei szólalhatnak meg, de itthon talán kevésbé ismert külföldi zeneszerzők munkásságát is bemutatja a magyar közönségnek – írták.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt