Keresés
Close this search box.

Korábban magamnak tudtam be a sikereimet.

Mező Misi a Sztárportréban
Szenczy Sándor élete, Istenhez viszonyulása, annyira vonzó volt Misi számára, hogy ez a példa „ráragadt”, és egyik napról a másikra megváltozott az élete, az addigi értékrendje pedig gyökeresen átalakult.

Mez[ MisiMező Misi – a Magna Cum Laude énekese – szerint: „Nem elég, hogy a magunk módján hiszünk Istenben.” Misi szerint több dolognak kell történni egy ember életében, hogy úgymond Istennek tetsző életet tudjon élni, és ezek sajnos nem mindig pozitívak.

A Sztárportréban az énekes elmondta, hogyan történt fordulat az életében. Kiderül, hogy otthonról mit hozott, és hogy mi volt a kiváltó ok, ami Istenhez vezette.

„A magam módján mindig hittem Istenben, és azt gondoltam, hogy létezik, de valahogy a saját magam elszántságának, kitartásának, munkájának, hitének tudtam be azt, hogy elértem valamit.” Ez pedig az Istentől való eltávolodás eredménye.

Misi életében egy sajnálatos családi tragédia vezetett ahhoz, hogy az önhittséget félretéve, elkezdje keresni a mindenhatót: „Édesanyám halála egy mélypont volt az életemben, és ez egy nagyon komoly mélyrepülést eredményezett. Akkor fordultam Istenhez, és akkor vártam egyfajta segítséget.”

Misi ebben a nehéz időszakban ismerkedett meg Szenczy Sándorral, a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjével, akinek a barátsága, hite hozta ki a megrekedt állapotból. A sok beszélgetés, közös program jót tett: „A feleségem sokszor emlegette, miért nem találkozol többet Sándorral, olyan jó hatással van rád.” Szenczy Sándor élete, Istenhez viszonyulása, annyira vonzó volt Misi számára, hogy ez a példa „ráragadt”, és egyik napról a másikra megváltozott az élete, az addigi értékrendje pedig gyökeresen átalakult.

Misi szerint a megújulás nem csak az ő életébe hozott változást, hanem a környezetére is – sokakat megváltoztatott. „Másra helyeződött a súlypont. Más dolgok értékesek már az életemben, és ez jót tett nekem is, jót tett a családomnak, és a környezetemnek is.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.