Keresés
Close this search box.

Friss klippel búcsúzik a Hooligans tagja

Hooligans
14, sikerekkel teli év után távozik a bandából Zsolt – utolsó közös munkájukkal lepték meg a rajongókat!

Elhagyja a zenekart a basszusgitárosa – új videón búcsúztatják a banda tagjai Zsoltot

Mérföldkőhöz érkezett a Hooligans: Késmárki Zsolt távozik a zenekarból. A basszusgitáros csaknem tizenöt évnyi közös munka után hozta meg a döntést, amit a banda többi tagja bár nehéz szívvel, de megértéssel fogadott.

Utolsó közös klipjüket az Elindul a lejtő című dalhoz forgatták – ezzel búcsúznak a zenészek egymástól.

Késmárki Zsolt 2007-ben Móritz Norbertet váltva csatlakozott a Hooliganshez, a következő évben kiadott Privát menyország című lemez volt az első, amelyen szerepelt.

A zenekar sosem volt átjáróház, az elődje után, aki tizenegy évig volt a Hooligans tagja, Késmárkival is hosszú távra tervezett a csapat.

A basszusgitáros hamar beilleszkedett a bandába, Ördög Tibor Csipa, Kiss Endi, Tóth Tibor, valamint a menedzser Maszler László (Maszi) családtagként tekintett a zenészre, akivel az elmúlt, csaknem 15 évben hét stúdiólemezt, két best of albumot és egy koncertlemezt készítettek.

Az országos turnék mellett számtalan kiemelt eseményt is levezényelt a csapat, telt ház előtt játszottak a Syma Csarnokban, a Kongresszusi Központban és megtöltötték nem egyszer a Papp László Budapest Sportarénát is.

A basszusgitáros kilépéséről a zenekar a hivatalos felületein tájékoztatta a közönséget: videóban mondták el a részleteket.

– Tisztán emlékszem még arra a pillanatra, amikor 2007 januárjában Maszi felhívott, hogy eljött az én időm, és végre tag lehetek a Hooligansnél.

Óriási megtiszteltetés volt, azóta is az. De múlt hét csütörtökön arra kértem a fiúkat, értsenek meg, és barátságban próbáljunk meg elválni egymástól

Ez nem egy légből kapott dolog, több mint egy éven keresztül boncolgattam magamban. Talán minden ember élete eljut egy olyan pontra, ahol válaszút elé áll, és azt mondja, hogy az eddigiek nagyon szépek és jók voltak, de szeretne egy új irányba haladni.

Sajnos úgy tűnik, nekem ez eljött, és nem igazán tudtam már tovább magamban tartani – magyarázta Zsolt, hozzátéve:

 – Óriási büszkeség számomra, hogy itt lehettem. Rengeteg élmény az a sok koncert, és az arénák – minden gyerek erről álmodik, aki gitárt ragad.

Ez kitörölhetetlen, tényleg kizárólag csak hálával tartozom, nem csak nekik, hanem Maszinak, az egész stábnak, és mindenkinek, aki megfordult benne, vagy éppen ott van.

A zenekar többi tagja egyáltalán nem számított Késmárki Zsolt bejelentésére.

Ennek ellenére elfogadják a döntését és barátságban válnak el a basszusgitárostól, aki magánemberként a jövőben saját vállalkozásba kezd, illetve hatványozottan koncentrál az apai teendőire is, hiszen hamarosan megszületik a második gyermeke.

– Hidegzuhanyként ért minket a hír. De ettől függetlenül természetesen a Hooligans együttes élt, él és élni fog – mondta Endi, a zenekar dobosa.

– Aki ismeri a Hooligans múltját, tudja, hogy nálunk nincs átjáróház. Zsoltikával is már tizenöt éve együtt zenélünk, a többiekkel pedig már gyerekkorunk óta barátok vagyunk.

Ez most nagy lelki trauma, de zenészek vagyunk és Hooligans együttes vagyunk, úgyhogy folytatjuk a dolgokat és gőzerővel nyomjuk tovább. Reméljük, hogy tényleg mindenki megérti ezt.

Barátságról van szó, de nem tudunk senkit itt tartani, ha nem teljes gőzerővel csinálja ezt a fajta rock and rollt és életformát, amit mi szeretünk.

A frontember Csipa elmondta, már keresik Késmárki Zsolt utódját, de nem akarnak semmit elkapkodni, hiszen a leendő taggal ezúttal is hosszú távra terveznek.

– Nem session zenészeket szeretnénk elsősorban a zenekarba, hanem egy olyan tagot, aki mind barátilag, mind emberileg, mind pedig zenész szinten megállja a helyét közöttünk

– magyarázta az énekes, hozzátéve: a tavaszi turnéjukat már az új basszusgitárossal szeretnék beindítani.

Amíg keresik a megfelelő embert, Késmárki Zsolt természetesen kisegíti őket a koncerteken.

Tibi ehhez még hozzáfűzte:

– Ha valaki szeretne esetleg jelentkezni, küldhet videófelvételt a basszusgitár játékáról a hooligans@koncertszervezo.hu címünkre.

Szeretnénk a leginkább a csapatunkba illő zenésztársat megtalálni, akivel végigvisszük innentől a zenekar életét.

A jelenlegi felállás utolsó klipje a tagcsere bejelentésének napján debütált a YouTube-on: ezzel a kisfilmmel búcsúznak egymástól a zenészek, illetve köszön el a közönségtől Késmárki Zsolt.

A videó a Hooligans Elindul a lejtő című dalához készült, amely a zenekar legutóbbi, Zártosztály albumán szerepel. A klipet rendezőként Jimmy J. Hollywood jegyzi.

Az Elindul a lejtő klipje ITT nézhet meg!

A Facebook-oldalán elérhető videóbejelentés:
https://www.facebook.com/hooliganshivatalos/videos/454908386296104

14, sikerekkel teli év után távozik a bandából Zsolt – utolsó közös munkájukkal lepték meg a rajongókat!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt