Keresés
Close this search box.

Ez lesz a legzöldebb Piknik

Paloznak Jazzpiknik

Immáron 12-szer rendezik meg az ország kedvenc közös zenefogyasztását

A csütörtökön kezdődő Paloznaki Jazzpiknik a zene mellett a fenntarthatóságot, az ökológiai lábnyom csökkentését, valamint a hulladék szelektív kezelését tekinti fontos feladatának – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Az immár 12. Paloznaki Jazzpiknik csütörtökön kezdődik és vasárnap hajnalban ér véget. A nagyszínpados sztárfellépők között lesz Anastacia, a Brand New Heavies, Tony Hadley, a Morcheeba, az MF Robots, a Son Mieux, a Kraak & Smaak és Izo FitzRoy is.

A közlemény kitér arra, hogy fesztiválon 70 százalék feletti a repohár visszaváltási aránya, emellett betétdíjas üvegpoharakkal, szódásüvegekkel, szelektív kukákkal, közösségi közlekedéssel fesztiváloznak, és óvják a falut, amely befogadja őket.

Itt lesz az ország első fesztivál-Repontja is

A ciklikus filozófia része, hogy a Pikniket követően megint lesz egy év, amikor a szervezők visszatöltik a környezetet, fákat ültetnek, területet gondoznak, zöld fejlesztéseket vezetnek be.

A Jazzpiknik zöldítő, érzékenyítő programja a Zöldövezet Társulással közösen valósul meg. Az idei fesztiválon különleges programokkal várják a szervezők a kisebbeket; a Gyermekudvarban a Zöldövezet Társulás önfenntartó standján érzékenyítő játékok lesznek.

Idén először az új visszaváltási rendszer értelmében a PET-palackokat, aludobozokat és bizonyos típusú üvegeket is van mód visszaváltani a Jazzpiknik területén lévő Repontnál.

Mindenünk a zene

Friss