Horror a Zaporozsec legújabb klipje

Zaporozsec zenekar
Nincs tovább - már megjelent az év eleji lemezen és nagyot szólt, most itt a klip.

A Zaporozsec az év elején megjelent Pixelek című albumával kapcsolatban azt ígérte, hogy minden dal egy-egy színes képkocka, amiket külön-külön is élvezhetünk, de a lemezt hallgatva többet is kaphatunk. Zaporozsec zeneMegismerhetjük egy tizenéves srác életét az első szerelmi csalódástól, az útkereső kalandokon át, a szakítások és az újrakezdések örök körforgásáig. Három videó már el is készült korábban a Kicsit még, a Movie Star és a Pixelek című dalokhoz.

Most pedig itt a következő kis pixel a Nincs tovább (klikk a kliphez). Ez a dal már megjelent az év eleji lemezen és nagyot szólt a nyári koncerteken, de a történet mégiscsak úgy kerek, ha videó is társul hozzá.

A dalban végig tombol egy túlpörgött, stresszes időszak feszültsége, amikor már minden húr túlfeszül és a legkisebb szikra is berobbantja a tüzet.  Ezt a tüzet a klipben most a „kisördög”, vagyis Varga Bence szítja és támogatja egy veszekedő pár között. A konfliktushoz elég annyi, hogy Bence néhány pillanatra felbukkan, odaad egy tárgyat vagy felébreszt egy gondolatot, amitől beindul a balhé. A végére véres jelenetig fajulnak a dolgok. A happy end most nem egyértelmű, ezt a fantáziánkra bízták.

Zaporozsec - Nincs tovabbHa az album verziót már rongyosra hallgattuk, akkor jó hír füleinknek, hogy december 15-én jön az új EP a Nincs tovább remix verziójával, plusz még kettővel, ami a Négyzetek közt és az Éjjeli pillangó című dalokhoz készült.

Legközelebb február 9-ére készül újdonságokkal a zenekar, amiket Budapesten az Akvárium Klubban mutat majd be.

Facebook:  facebook.com/Zaporozsec/

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.