Szükségem volt néha arra, hogy beleugorjak egy gödörbe.
“Én egy olyan típus vagyok, aki időről időre, amikor a zenén belül úgy éreztem, hogy valamibe belefáradtam, vagy már nagyon megszoktam, miközben az nagyon jól ment mindenféle vonatkozásban, akkor léptem, váltottam.
Szükségem volt néha arra, hogy beleugorjak egy gödörbe, mert onnan ki kell tudni mászni. Én ezt mindig ösztönösen csináltam. Nem is gondoltam bele, hogy tulajdonképpen bátor vagyok. Ilyenkor először jön a teljes kétségbeesés, hogy már megint mit csináltam, én türelmetlen, pedig a helyemen voltam, és miért kellett a gödörbe ugrani…
Utána jön az a rész, amikor az ember elkezd kaparni fölfelé. Kimászás közben nő az ember önbecsülése. Ez az időszak mindig hozott új dolgokat a zenén belül, más kihívásokat, új világot, új embereket, új impulzusokat. A végén, mire ki tudtam dugni a fejem a gödörből, az mindig jó volt. Soha nem volt rosszabb annál, mint ahonnan ugrottam a gödörbe. Sőt!”
A teljes riport:
