Új, nálunk még nem elterjedt, 360 fokban forgatható videoklippel jelentkezett a nagykörösi Harap zenekar. Az Öltöny című dal a megszokottnál kicsit lazább, a szöveget kicsit szokni kell (legalábbis annak aki nem ismeri Őket), de igazi rock zene.

Harap zenekarÚj, nálunk még nem elterjedt, 360 fokban forgatható videoklippel jelentkezett a nagykörösi Harap zenekar. Az Öltöny című dal a megszokottnál kicsit lazább, a szöveget kicsit szokni kell (legalábbis annak aki nem ismeri Őket), de igazi rock zene.  

„A Harap zenekar 2005-ben kezdett el rendszeresen koncertezni. Még abban az évben elkészült első demófelvételük, mellyel 2006-ban sikerrel szerepeltek számos tehetségkutatón. Az egyik ilyen verseny megnyerésével lemezszerződést kaptak az Universaltól, melynek gyümölcse a 2007. májusában megjelent Ameddig pörög című nagylemez. Az album megjelenését követően számos könnyűzenei megmozduláson szerepelt az együttes, csak néhányat említve: Azfeszt, Veszprémi Utcazene Fesztivál, Művészetek Völgye Fesztivál, Zamárdi Utvefesztivál – itt két alkalommal is közönségdíjasok lettek -, ezek mellett rendszeres fellépői a hazai rock-kluboknak.
2009. márciusában Háry Péter (Ákos, Zanzibár) segítségével új, keményebb felfogásban rögzítették a Műbalhé című dalt, melyhez nyomban videoklipet is forgattak.
2010-ben elkészült a második nagylemez anyaga, melyből a Nem akarom című dalhoz készült videoklip, amit a RockTv pályázatán nyert a zenekar. A lemezanyag végül máig nem jelent meg hivatalos kiadványként.
2011-12 a klubkoncertek jegyében telt.
2013-ban Megúsztad címmel egy hatszámos hanganyagot rögzített a zenekar, melynek címadó dalához újabb videoklip készült, sorrendben a harmadik, ezúttal a MyBand közönségszavazatainak köszönhetően.”

A zenekar tagjai:

Arany Zsolt – gitár, ének
Solymári Róbert – gitár
Solti Ferenc „Franky” – basszusgitár
Sólyom Attila – dob

Facebook: facebook.com/haraponline/

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.