Keresés
Close this search box.

Fiúk dalpremier és lemezbemutató koncert

Fiúk zenekar
Október 21-én jelent meg a Fiúk zenekar “Ha neked nem” című EP-jének utolsó két dala. A lemezbemutató koncertre november 5-én kerül sor a budapesti Instantban.

A tehetséges fiatal zenészekből álló, egyedi hangzású alternatív popzenekar igen korszerű módon havi rendszerességgel hozott ki dalokat, amelyek a mostani megjelenéssel állnak össze teljes EP-vé.

A 2018-as alapítású, saját stílusát “földalatti pop”-ként aposztrofáló zenekar indulása óta aktívan koncertezik és publikál. 2020-ban bekerültek az NKA Hangfoglaló program támogatott zenekarai közé, majd 2021-ben kiadták az első nagylemezüket, ami a Velem egyedül címet kapta. A debütáló albumot Lázár Dodi (Esti Kornél zenekar vezetője és fő dalszerzője) segítségével rögzítették, a produceri munkát Diaz (Wellhello) végezte.

Ha neked nem – EP

A kislemez számai közös koncepció mentén íródtak, a fiatal felnőttkor nehézségeit bontják ki dalról dalra, minden dalnál más-más perspektívából közelítve meg a témát. A dalokhoz készült klipek és szövegvideók egy összefüggő történetet visznek végig, vizuálisan is erősítve a lemez mondanivalóját. Az audiovizuális anyagokon a hazai zeneipar egyik felkapot fiatal arcával, Drakulaoutoftown-nal dolgoztak együtt, akinek jellegzetes képi világa végig felismerhető. Az album különleges közreműködője a hazai modern rapszcéna egyik arca, 6363 (korábban: Gege). Zeneileg nagy változáson ment keresztül a csapat korábbi anyagaikhoz képest: saját bevallásuk szerint most találták meg igazi hangjukat, megszólalásukat.


Játszom: youtube.com/watch?v=sBb5kZQesmQ
“Jó volt, szép így, csak fáj azért”

Ezzel a klippel indul a történet – a dal a be nem teljesült tervek előli menekülésről szól.


A Fiúk zenekar EP lemezbemutató koncertjére november 5-én az Instantban kerül sor. Természetesen vendégelőadók sora egészíti ki a csapat alapfelállását, akik óriási bulit ígérnek – nem érdemes kihagyni. A közönséget a Máklikőr fogja bemelegíteni, akik – saját bevallásuk szerint – minden szabadidejüket és gondolatukat arra fordítják, hogy zenéjükkel történeteket meséljenek el és érzéseket közvetítsenek.

Ui.: Ha neked nem: KLIP-MEGJELENÉS HAMAROSAN

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.