Keresés
Close this search box.

Fellázadás és továbblépés a Honeybeast új dalában

Honeybeast zenekar
Picture of Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
Nem vagy már több, mint egy érett bonvivánná rosszul öregedett méretes kudarc, énekli Tarján Zsófi a Honeybeast Póker című dalában, melyhez látványos, klip készült.

Én győztem, nálam minden ász

Az örökösen forgandó szerencse állandó lakója a kaszinónak, ahol a Honeybeast klipjének végtelenítettnek tűnő története játszódik Hermányi Mariann és Jászberényi Gábor kiemelt szereplésével. A Pókerért ugyanaz a csapat felelt, akik a Europe Music Awardson a legjobb zenei videó díját elnyert Pánikot is készítették.

„Nagyon szeretjük ezt a dalt. Élvezet volt megtanulni, próbálni, aztán felénekelni a stúdióban, a klipforgatás maga volt az álom, ismét Dudás Balázzsal forgattunk és egy fantasztikus stábbal. Az, hogy ugyan statisztaként, de ilyen színészek között és ismét ilyen rendezővel dolgozhattam, a mai napig felfoghatatlan élmény, hihetetlenül hálás vagyok érte” – mondta Tarján Zsófi a forgatásról. „A dal energiái is magával ragadtak, hihetetlenül élveztem énekelni és nagyon remélem, hogy a közönségünk is úgy szereti majd, mint mi. A szöveget is élmény volt megtanulni, minden egyes sora egy kiszólás. Alig várjuk, hogy élőben játsszuk” – tette hozzá az énekes.

A klipet itt találod:
youtu.be/mg9Mb_6DEFw

Az összetéveszthetetlenül honeybeastes, frappáns dalszöveg ismét Bencsik-Kovács Zoltán munkáját dicséri, aki így fogalmazott: „Egy szakítás történetét írtam meg a már-már megszokott girlpower jelleggel. A nő átveszi a kezdeményezést, és tulajdonképpen szellemesen elküldi a francba a férfit. Az ő lázadásáról szól ez a dal, ahogy fellép a rajta hatalmaskodó másik féllel szemben.” A póker mint metafora jelenik meg a szövegben. „Nálam minden ász”, azaz a nő minden eszközzel rendelkezik, hogy egyedül is megállja a helyét, legyőzi a sorsot, az embert, az egész hímsoviniszta társadalmat. „Látok magam körül ilyen történeteket, ezek is ihlették a szöveget. Azért szeretem ezt a dalt, mert nem konkrét dolgokról szól, hanem folyamatokról, amik a felszínen nem is látszódnak. A dalnak is a mélyebb rétegekben rejlik az igazsága. Elsőre jópofa beszólogatás, de igazából benne van a kritikája azoknak a jelenségeknek, amik zavarnak” – mondta Bencsik-Kovács Zoltán.

A dalt a zenekar koncertjein is hallhatja már a közönség, augusztus 11-én például a Budapest Parkban. 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss