Keresés
Close this search box.

Felhők felett mindig kék az ég!

skyabove
Ebben a számban is ugyanúgy törekednek a zenéjükkel a közönség megmozgatására, mint a személyes és univerzális problémák, és az érzelmek hullámzásának bemutatására.

Megjelent és teljes egészében végighallgatható a budapesti Skyabove első nagylemeze a digitális platformokon és Youtube-on is!

A Skyabove zenekar a jelenlegi felállásában 2020 eleje óta működik, de a tagok barátsága ennél sokkal korábban kezdődött – több évnyi közös zenélés és alkotómunka után elérkezett az idő, hogy nagyobb közönség előtt is bemutatkozzanak.

Kiss Dávid énekes érkezésével a zenekar megtalálta jelenlegi stílusát, mely talán a „new wave rock-hoz” áll a legközelebb.

Zenéjükkel ugyanúgy törekednek a közönség megmozgatására, mint a személyes és univerzális problémák, és az érzelmek hullámzásának bemutatására. Jelenleg a jól sikerült bemutatkozó koncertjük utáni időszakon dolgoznak, melyben többek között koncertek, próbatermi livestream, de még egy podcast adás is szerepel.

Az album Youtube linkje:

Az album hamarosan CD-n is megjelenik, a GrundRecords gondozásában, addig is keressétek a lemez dalait a digitális felületeken!

2020. szeptember 18-án az Analog Music Hall színpadán került sor a csapat bemutatkozó koncertjére, de ez csak az első fecskéjük volt a magyar zene egén: az ősz folyamán további dalok megjelentetésével a teljes Colors Of Our Sky album elérhetővé vált.

Akkor úgy fogalmaztak: Kiss Dávid énekes érkezésével a korábbi, elektronikára épülő, dallamos rockzene újabb élt kapott, amellyel a zenekar elérte jelenlegi stílusát – a csapat célja a zenén keresztül megfogalmazni a tikkasztó budapesti nyár és a fesztiválok happy go lucky hangulatát, egy cseppnyi melankóliával, és gitár hajtotta elektronikus alapokkal fűszerezve.

A klipes Seen Enough dalban a komorabb és sötétebb mondanivaló váltakozik a pozitív, optimistább hangvétellel, melyet különösen fontosnak tart a zenekar manapság. Egyfajta fény az alagút végén érzés jelenik meg a dalban, azt a tudatállapotot mutatja be, amikor a sok rossz dolog után érzi, tudja az ember, hogy bekövetkezett a fordulat és ezentúl már jobb lesz minden.

A videó szempontjától akkor a csapat a letisztultságra törekedett: egyszerű, fényekkel operáló anyagot szerettek volna, mely jó kontrasztot ad a hamarosan megjelenő nagylemez címével. (A Hammerworld magazin nyomán)

Skyabove a Facebookon:
https://www.facebook.com/skyaboveofficial/

Ismeretlen dalok és borok – jó párosítás?

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt