Keresés
Close this search box.

Dalt írt Mihail Gorbacsov 90. születésnapjára Leslie Mandoki

Mandoki hisz abban, hogy a művészek fel tudják rázni az embereket a letargiából, és képesek cselekvésre ösztönözni.

A Németországban élő zenész-producert régi, személyes ismertség fűzi a peresztrojka és a reformok atyjához, a szám főhajtás a politikus előtt.

„Született budapestiként büszke vagyok arra, hogy a magyarok voltak azok, akik 1989-ben lebontották a borzalmas vasfüggönyt és ezzel kiütötték az első téglát a berlini falból. Német állampolgárként pedig nagyon hálás vagyok azért a csodálatos történelmi pillanatért, amikor 1989-ben a berlini fal erőszakmentesen leomlott és mindaz újra összekapcsolódott, ami mindig is összetartozott” – idézte Leslie Mandokit a menedzsment által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény.

Leslie Mandoki magyar zene.eu

A zenész szerint Gorbacsov 90. születésnapján itt az ideje, hogy újjáéledjen a víziója és gyermekeink, unokáink, az utánunk következő nemzedékek számára biztosítsuk a kiszámítható és élhető jövő építését.

A közlemény kiemelte: a magyar származású zeneszerző először az 50 év rockzene című német televíziós showműsor keretében, a Mandoki Soulmates tagjaival együtt a színfalak mögött találkozott személyesen Mihail Gorbacsovval, aki 1985-től volt a Szovjet Kommunista Párt főtitkára, majd a Szovjetunió elnöke. A zenészekkel folytatott backstage-beszélgetéseken Gorbacsov elmondta, milyen veszélyesek voltak a progresszív szellemiségű dzsesszrock-zenészek a kommunista rendszerre.

„A nyugati tévéadások vétele lehetetlen volt, de még a rádióadásokat is zavarták. Így aztán a legnagyobb veszélyforrást a progresszív rockzene jelentette a rendszerre. A rock és a dzsessz volt az egyetemi diákság zenei nyelve, a szabadság zenéje” – áll a közleményben. Mandoki hangsúlyozta: hálás a sorsnak, hogy zenészként a munkájának köszönhetően megismerhette Gorbacsovot.

Hírek | Magyarzene.eu

 

 

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Storyum zenekar

Storyum | Így kell felépíteni egy dalt

A Storyum több, mint egy zenekar – egy életérzés, amelyet Janik Zsolt gitáros és dalszerző álmodott meg, majd 2021-ben formálódott azzá, amit ma is képvisel.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt