Bevallom számomra azon zenekarok, előadók érdekesebbek, akikről az első lemezük hallatán tudni lehet, hogy mindig fognak tudni újat, sőt jobbat mutatni. Amikor a Dóka Attila Akusztik első lemezének megjelenésekor ott voltam a sajtótájékoztatón (itt írtam), éreztem, hogy a profi zenészi, zenei és szövegi anyag mögött egy gyönyörű lélek rejtőzik, egy olyan lélek, mely nehezen tárulkozik fel nyilvánosan. Tudtam, ha nem is varázsütésre, de szépen folyamatosan ez a feltárulkozás be fog következni, és akkor mi hallgatók sírni fogunk.
Második alkalommal egy kis klub helyiségben hallottam a DAA -t, és minden tiszteletem a klub vezetőié, de az a hely nem ezen zenei programoknak lett kitalálva.
2019 május 24. -én azonban két nagy dolog is történt a zenekar életében, már azon kívül, hogy albumuk egy éves évfordulóját egy kissé rendhagyó koncerttel ünnepelték a Bethlen Téri Színházban, ahol az előadás során egy rejtélyes narrátor (Sipos Imre színművész) segítségével betekintést nyertünk a dalszerző valós életébe, értelmezhettük motivációit, történetét. Tökéletes helyszín, tökéletes hangzás, és két kis momentum, mely számomra nagyon fontos volt:
- A zenekar tagjai érezhetően jobban együtt voltak, de ebben szerepe lehetett a helyszínnek és a narrátor játékának is.
- Dóka Attila ha csak néhány pillanatra is, de a maga valójában feltárult. Ne értsetek félre, valószínűleg Én vagyok túl érzékeny, de amikor a közönség végigtapsolt egy Dalt, az előadás is megváltozott, és nekem akkor jött át tökéletesen (feeling).
A rendezvény egyébként telt házzal ment, a koncert valóban színházi előadásként funkcionált, és volt néhány meglepetés is (pl.: Dizna nemcsak szép, nemcsak gyönyörűen fuvolázik; fantasztikusan is énekel).
