Augusztus 20. – Koncertekkel is készülnek Miskolcon

tűzijáték augusztus 20

21-én is fénnyel töltik meg a belvárost

Hagyományos ünnepi programokkal, koncertekkel, valamint különleges fényinstallációkkal is készülnek Miskolcon az államalapító Szent István király ünnepére. A városban augusztus 20-án és 21-én több helyszínen várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkezőket.

Az önkormányzat sajtóosztályának hétfői tájékoztatása szerint a programok augusztus 20-án reggel fél kilenckor zászlófelvonással kezdődnek el a Népkertben. Felsőhámorban délelőtt a városvezetés tart megemlékezést, a hivatalos ünnepség pedig a Szent István téren folytatódik.

Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs ad koncertet

Mint írták, délután ötkor kezdődik a kenyérszentelés és az aratókoszorú elhelyezése, míg este hattól a Szinvavölgyi Néptáncműhely lép színpadra. A táncműsort Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs koncertje követi.

A Tündöklő – A fény művészete címmel szervezett programban ebben az évben nemcsak augusztus 20-án, hanem 21-én is fénnyel töltik meg Miskolc belvárosát. A Városház tér, az Erzsébet tér, a Széchenyi utca, a Hősök tere, a Déryné utca és a Déryné-kert nemzetközi alkotók fényinstallációinak és vizuális alkotásainak ad otthont – közölték.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

tűzijáték augusztus 20

Augusztus 20. – Koncertekkel is készülnek Miskolcon

21-én is fénnyel töltik meg a belvárost Hagyományos ünnepi programokkal, koncertekkel, valamint különleges fényinstallációkkal is készülnek Miskolcon az államalapító Szent István király ünnepére. A városban augusztus 20-án és 21-én több

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt