Vágtatva hódította meg Amerikát a VHK

VHK Grandpierre Attila
A zenekar vezetője, Grandperre Attila november 4-én a Lemezjátszó Classic-esten mesél a dalokról és az akkori korszakról.

Harminc éve minden a magyar sámánrockról szólt a tengerentúlon…

Amíg Magyarországon tudomást sem vett róluk a média, addig 50 amerikai egyetemi rádió játszotta a dalaikat, turnéztak Finnországban, Hollandiában Németországban és Angliában. Mindez a Vágtázó Halottkémekkel történt a ’90-es évek elején, amikor megjelent máig legnépszerűbb albumuk, az A semmi kapuin dörömbölve.

A zenekar vezetője, Grandperre Attila november 4-én a Lemezjátszó Classic-esten mesél a dalokról és az akkori korszakról.

Az A semmi kapuin dörömbölve a Vágtázó Halottkémek harmadik nagylemeze. 1992-ben jelent meg az amerikai Alternative Tentacles gondozásában, ami a Dead Kennedys énekese, a punklegenda Jello Biafra kiadója.

Az anyagot a zenekar német menedzserének javaslatára egy eindhoven-i hangárban vették fel, majd Mándoki László münchen-i stúdiójában keverték. A lemezen olyan legendás szerzemények sorakoznak, mint a Hunok csatája, az Aláírhatatlan történelem vagy a Botrányos probléma.

– A dalok népszerűségét jól jellemezte, hogy amikor a Chapman Egyetemen kvantumbiológiát oktattam, és a klasszikus zenével foglalkozó professzor átkísért egy másik épületbe, beszélgetni kezdtünk. Szóba került a VHK, és kérdeztem tőle, hogy hallott-e róla. Mire azt válaszolta, természetesen, a Hunok csatáját mindenki ismeri – idézte fel a történteket Grandpierre Attila.

Bár a magyar média nem vett tudomást a zenekarról, a 90-es évek elején 2-3000 fős koncerteket adtak Budapesten.

Mindeközben nyugaton már komoly kultusszal bírt a zenekar: Angliában Henry Rollins-szal turnéztak, játszottak több európai országban, New Yorkban a „New Music Seminar”-on zenéltek, és A semmi kapuin dörömbölve lemez dalait 50 amerikai egyetemi rádió műsorára tűzte, több adó rotációban.

– Ahányszor meghallgatom a lemezt, mindig meglepődöm, hogy mennyi erőt és leleményességet hordoz magában – fogalmazott Grandpierre Attila – Egyetlen célunk volt a megírásakor, hogy örök érvényű zenét hozzunk létre.

A lemezről bővebben is mesél Grandpierre Attila november 4-én a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol az albumot meghallgathatja a közönség az énekessel. Az est házigazdája Horváth Gergely lesz, a program a Lemezjátszó Classic-sorozat része.

Az eseményt a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram támogatásával, a Fülesbagoly Alapítvány partnerségében szervezik meg.

Nagy médiacsendben is a 90-es évek elején 2-3000 fős koncerteket adtak Budapesten

Címlapi borítóképünkön Grandpierre Attila és a zenekar egy koncerten! (facebook.com/VHK)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Ez itt egy reklámhely ;)

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt