Keresés
Close this search box.

Klip és dal – magyarul szólalt meg a Cloud9+

Cloud 9+ magyar klip

A rengeteg sikeres angol nyelvű dal után most ismét magyarul szól az elektronikus rock!

Új klipet készített Szivák Zsolt bandája, a Cloud 9+.

– Nyilvánvalóan az elmúlt időszak nem volt könnyű, kicsit más irányba mentünk zeneileg, amit a Cloud 9+ fanok már eddig is megszokhattak tőlünk – több magyar nyelvű dal készült, melyben Bánki Beni barátunk szövegíróként vett részt.

A most megjelent “Elmúlt rég” című dal párkapcsolati problémákról, vívódásokról és azok felismeréséről szól – fogalmazott a zenekar az új szerzeményről, amelynek klipjében Tompos Kátya színésznő és Kenderes Csaba, az RTL nagy sikerű Keresztanyu című sorozatának színésze alakítják a párt, akik között a szerelem már elmúlt rég.

– Iszonyatosan vártuk, hogy újra a színpadon legyünk, az augusztus 6-i Monyó Landes koncertre egy monstre műsorral készülünk sok új dallal és vendéggel – mondta a Cloud 9+, akiket a hazai fesztiválok színpadán is láthat a szezonban a közönség.

A Cloud 9+ zenekar 2013 januárjában jelent meg a ‘Supernova’ cimű számukkal, ami a magyar rádióknál és a Youtube-on is nagy sikert aratott. A zenekarra felfigyelt a legnevesebb magyar zenei kiadó a Magneoton, akik szerződést ajánlottak az öt tagú fiatal csapatnak.

A négytagú zenekar állandó fellépője a hazai fesztiváloknak és a nagy volumenű egyetemi buliknak is, Budapesten pedig már többször is megtöltötték az Akvárium Klub NagyHallját. A tavaszi, illetve az őszi/téli klubszezonban meghatározó elemei bármelyik vidéki klub repertoárjának, önálló show-jukkal rendre feltüzelik a hangulatot a leghűvösebb hónapokban is.

2017-ben megjelent lemezük, a ’The Next Step’ a következő lépcsőfokra emelte őket, az albumon debütált a „Scars” slágerük is. Az album után kinyílt az együttes számára a világ és külföldi helyszíneken is felléptek: Erdély, Bécs, London, Oroszország, Horvátország, Csehország és Portugália sem maradt le a térképükről.

Az együttes 2019-ben adta ki legújabb, ‘Mixtape’ című lemezét, amelyen különböző drum and bass, rock, pop és dubstep műfajú dalok keveredtek, angol és magyar szöveggel fűszerezve. Az albumon jelent meg többek között a több milliós nézettségű „Hide the Pain” című slágerük is. A banda a 2019-es sikeres nyári szezon után egy, az AWS-sel közös koncertturné keretén járta be Magyarország klubjait – a turnéhoz egy közös turnéhimnusz is született, az “Engedd el” az előadók koncertélményét idézte fel.

2020-ban látott világot az együttes „Lose Control” című dala, amely igazi rockzúzdaként adta ki magából a karantén okozta feszültséget. A fiúk 2020 csendesebb hónapjait dalszerzéssel töltötték, amelynek 2021-ben látjuk meg a gyümölcsét – tavaszra egy EP-t rebesgetnek a madarak, amelyen több izgalmas kollaboráció is helyet kap majd!

A zenekar sajátossága, hogy az élőhangszeres rock/hiphop zenét ötvözik az elektronikus drum and bass és dubstep elemekkel. Feszes dob és basszus alapok, effektelt gitárok és massziv elektronikus hangminták jellemzik a Cloud 9+ zenei alapját. A zenekar két frontembere pedig dallamos énektémákkal és dinamikus rappel adja meg a zenekar sajátosságát.

A Cloud 9 angol kifejezés egy boldog, felhőtlen életre utal

 

Itt is lesz drum and bass, de még annál több is.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt