Keresés
Close this search box.

Siklósi Örsre emlékeznek az idei Fülesbagoly Tehetségkutatók

Fülesbagoly Tehetségkutató zenei közönség budapesti döntő legjobb
Értékes Audio-Tecnica nyeremények kerülnek kiosztásra.

Egy nagyszabású zeneipari összefogásnak köszönhetően idén is megrendezik három városban a Fülesbagoly Tehetségkutatókat, a tavalyi évhez hasonlóan Debrecen, Budapest és Martonvásár ad helyet a könnyűzenei versenyeknek. A szervezők kitartó munkájának eredményeképp egy komplett házi stúdiót is hazavihet az egyik győztes. A tehetségkutatókon az AWS elhunyt énekesére emlékezve átadják a Siklósi Örs Díjat.

A Fülesbagoly Tehetségkutatók sorát a debreceni kezdi, május 9-én a Nagyerdei Víztorony kerthelyiségében lesz az első döntő, majd Budapesten (július 11-én), végül Martonvásáron, szeptember 11-én. A tehetségkutatók egymástól függetlenek, mindegyikre lehet jelentkezni a teljes Kárpát-medencéből, a könnyűzene bármely stílusában alkotó, induló magyar előadóknak és együtteseknek.

Összesen 73 nyereményt adnak át a szervezők: ezek között szerepel tévés fellépés, rádiós játszás, sajtókampány, fotózás, valamint fesztiválos fellépések 2022-ben (pl. FEZEN, Campus Fesztivál, SZIN, Művészetek Völgye, Fekete Zaj, Paloznaki Jazzpiknik, Szemes Feszt, Budaörsi Fesztivál). A három győztes részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató nagydöntőjében, ahol a fődíj 3 millió forint.

Fülesbagoly magyar zene.eu
A rendezvénysorozat plakátja. Kép: Fülesbagoly Tehetségkutatók 2021

A szervezők a pandémiás helyzetre reagálva olyan nyereményeket is átadnak, melyek a koncertmentes időszakban is hasznosak lehetnek az együtteseknek, legyen az social media workshop, videó forgatása, online koncert az Open Music Channel stábjával, egy 3 számos kislemez elkészítése, YouTube optimalizálás a WMMD-től, illetve egy komplett házi stúdió. A tehetségkutatókon megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót.

A tehetségkutatókon megemlékeznek az idén februárban elhunyt AWS-énekesről, és a hozzátartozók, zenekartagok hozzájárulásával mindhárom döntőben a legjobb frontembernek átadják a Siklósi Örs Díjat.

Újdonság a tehetségkutatók életében az is, hogy Magyarország legjobb zenészei közül öten kurzust tartanak majd egy-egy döntős muzsikusnak. Az öt tanár Gereben Zita énekesnő, Cséry Zoltán zongorista, Fehérvári Attila basszusgitáros, Lee Olivér gitáros és Markó Ádám dobos.

A jelentkezés mindhárom versenyre elkezdődött a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon, ahol a további részvételi feltételek is olvashatók.

Rendezvény | Magyarzene.eu

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,