Keresés
Close this search box.

Bejelentette feloszlását a Holdviola

Holdviola zenekar
A két alapító tag útjai különválnak

HoldviolaFacebook oldalán tájékoztatta rajongóit a zenekar, hogy az alapítók döntése alapján a Holdviola jelenlegi formájában megszűnik létezni.

A két alapító tag, Farkas Péter (dob) és Gál Lajos (gitár) útjai különválnak, miután Farkas közölte, nem szeretné folytatni a munkát. Tizenkét évvel ezelőtt együtt indították a Holdviola zenekart, közösen határozták meg annak irányvonalát, írták annak dalait. Megállapodtak arról is, hogy különválásuk esetén egyikük sem viszi tovább a Holdviola zenekart és a „Holdviola” nevet.

Gál Lajos és Kiss Balázs basszusgitáros – dalszerző most egy új formációt hívott életre; csatlakozott hozzájuk Szabó Enikő, Pap Janka, Gál Léna énekes, Szathmári Tamás billentyűs, valamint Zakar Viktor ütőhangszeres. Az új együttes nevét azonban még nem közölték.

A miskolci kötődésű Holdviola idén május 11-én Nívódíjas lett, az elismerést Miskolc városától kapták eddigi tevékenységükért. Népdalokból táplálkozó, elektronikus folkzenére épülő számaik hamar népszerűvé tették őket, a közönség arany és platinalemezekkel díjazta muzsikájukat. 2011-ben rangos szakmai elismerésben részesültek: elnyerték a Fonogram Magyar Zenei Díjat. Három egymást követő évben kapott jelölést albumuk az „Év világzene albuma” címre, megaslágerük, a Bánat utca pedig összesen 149 héten át szerepelt a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége TOP 20-as listáján.

Népszerűségüket jól mutatja: az Erdő, erdő című népdalfeldolgozásuk hivatalos videója megközelíti az 5 milliós nézettséget a legnagyobb feltöltő portálon. Rajongóik sok száz kommentben fejezték ki sajnálatukat a megszűnést bejelentő híradás után.

(Fotó: Holdviola zenekar Facebook oldala)

Forrás: pannonhirnök

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt