Keresés
Close this search box.

Tisza-tavi Fesztivál a Dunántúlon is

Gála Miklósa-Horváth
Indul a Magyar Tavak Fesztiválja program

Indul a Magyar Tavak Fesztiválja program

Gála Miklósa-Horváth
Fotó: Vona Ildikó

Hatalmas érdeklődés övezte a Természet Operaháza – Tisza-tavi Fesztivált, amit augusztus első hétvégéjén rendeztek meg, immáron hetedik alkalommal.

Pénteken, a tiszafüredi Morotva félszigeten tartott megnyitóval kezdetét vette a három napos esemény. Az esti TO’PERA gálakoncerten fellépett Miklósa Erika és Horváth István operaénekes, Horgas Eszter fuvola-, Kalmus Felicián csellóművész, valamint a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Toshifumi Kanai vezényletével. Közreműködtek még a Fővárosi Nagycirkusz artistái, akik látványos akrobatikus mutatványokkal ejtették ámulatba a közönséget. Az ezúttal is felcsendülő Fesztiválhimnuszt a Szegedi Klúg Péter Iskola hallássérült diákjai tolmácsolták jelnyelven. Vízi produkció szintén szerepelt a műsorban: Sándor Szilvia táncos és Sóki Ferenc tárogatóművész előadásában gyönyörködhettek a nézők.

Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg a fesztivált, L. Simon László országgyűlési képviselő pedig arról tájékoztatta a jelenvélőket, hogy Debreczeni Ildikó ötlete nyomán Magyar Tavak Fesztiválja néven valósul meg az a projekt, amelyben a Velencei-tó (2021-től) és a Balaton (2022-től) társrendezvényként csatlakozik a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztiválhoz. A Velencei-tavi társfesztivál művészeti vezetője Pataki Bence operaénekes lesz.

Szombaton Tour D’Opera címmel – egy 67 kilométeres – kerékpártúrát tartottak a Tisza-tó körül. A résztvevők a Kerékpáros Centrumtól indulva a Tiszafüredet Poroszlóval összekötő, új bicikliúton és kerékpáros hídon át haladva jutottak el a túra megállóihoz, ahol különböző műfajokat képviselő művészek várták őket produkciókkal. A Romano Drom zenekar vérpezsdítő muzsikájára keltek útra a kerekezők, majd az első pihenőponton a Vox Mirabilis Kórus lélekemelő templomi hangversenye következett. Továbbhaladva Vásáry André, Sári Évi, a 100 Tagú Cigányzenekar, a Band of SteetS, az OtherSide Music, végül a Seres Brothers koncertjét hallgathatták a jelenlévők.

Vasárnap reggel Miklósa Erika OPERUN futóversenyre invitálta a sportbarátokat a Tisza-tó gátján, majd kezdetét vette a Boat D’Opera elnevezésű program. A kikötőből a The Teachers Dixie Band muzsikájára indultak a csónakok, a megállóknál pedig ismét koncertek fogadták az érkezőket. Elsőként a FareMido társulat tagjai, Hábetler András, Fodor Beatrix és Boncsér Gergely operaénekesek Mozart, Puccini, Verdi, Gershwin műveiből összeállított, humorral fűszerezett műsorát hallhatták a túra résztvevői, majd továbbhaladva Kegye János pánsíp művész, Kéri György skótdudás, Szalonna és Bandája következett. A napot – és egyben a fesztivált – Lőrincz Judit és Turpinszky Gippert Béla operaénekesek koncertje zárta.

Kedvezően alakult az időjárás a teljes rendezvény alatt, így a Természet Operaháza – Tisza-tavi Fesztivál egy remekül sikerült, felejthetetlen élményeket adó hosszú hétvége után bezárta kapuit. 2021-ben azonban újra kinyit, és a Velencei-tavi társfesztivállal közösen várja majd a zene, a sport és a természet szerelmeseit.

Vona Ildikó

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,