Keresés
Close this search box.
A Cikádor Rock City Fesztivál már hatodik alkalommal került megrendezésre, a zenekar pedig 126 fellépést tudhat maga mögött.

A zenekar a Tolna megyei Bátaszéken alakult 2013-ban. Eredetileg egy farsangi ötletnek indult.

Idióták rockAkkor még csak hárman voltak, mindannyian zenéltek külön-külön ezért úgy gondolták, hogy zenéléssel feldobják kicsit a hangulatot, mint “Amerikai Idióták” és összeálltak: Péter Tamás – ének, Egle Gyula Koppány – dob, Egle Károly Kende – gitár. Hozzájuk csatlakozott Farkas Tamás Barnabás basszusgitárosként.

Még 2013-ban pár fellépés után lépett be Sztojka Nikoletta a zenekarba, aki szintén gitározott korábban is. Így kezdtek el többet koncertezni leginkább a környéken (Tolna megye). Zenéltek többek közt a P. Mobil és az Irigy Hónaljmirigy előtt is. Az induláskor sokat segített nekik akkori angoltanárnőjük, Mayer Emese, akinek ezúton is köszönik amit értük tett.

Szintén 2013-ban egy novemberi koncerten Farkas Tamás bejelentette a kilépését, ezzel pedig Vincze Mátyás került a zenekarba és gyorsan be is illeszkedett, felvette a tempót.

Zeneileg ekkor még nem igazán körvonalazódott az az irányvonal, amit követni szerettek volna, többnyire ismertebb számok punkosabb, rockosabb átdolgozásait játszották.

“2014. hozott pár fordulatot a zenekar életében. Ekkor ismerkedtünk meg a Zorall zenekarral, akikkel zenéltünk Bátaszéken, majd Bonyhádon is, emellett pedig lehetőséget kaptunk arra, hogy fellépjünk a Zorall Sörolimpia tehetségkutatóján. Elkezdtük saját szervezésű mini-fesztiválunkat, a Cikádor Rock City Festivalt, megírtuk első saját számainkat, valamint felléptünk a Duna Rock Találkozón Gerjenben, illetve az első „újkori” Csörgén. Ősszel a Rózsaszín Pittbullal zenéltünk többször is.

Idióták - Sztojka Nikoletta 2015 őszén és 2016 tavaszán a Don Gattoval turnéztunk, eljutottunk az ország több távoli pontjára. Ismét felléptünk a Csörgén, a Duna Rock Találkozón, valamint zenéltünk Horváth Charlie, a Beatrice és a Hétköznapi Csalódások előtt is.

2017 elején kiadtuk első kislemezünket, a Végtelen Hétvégét, ami a címadó dal mellett négy másikat is tartalmaz: Sör, Illúzió, Egy Jó Nap, Ébredj Fel! 2017 tavaszán megtartottuk a 9 állomásos lemezbemutató „turnénkat”, nyáron ismét felléptünk néhány fesztiválon illetve rögzítettük első klipünket, ami a Végtelen Hétvégéhez készült és megtalálható a zenekar Youtube oldalán. 2017 őszén hozzánk hasonló helyi zenekarokkal jártuk a fél országot.

2018-ban testvérzenekarunkkal a pécsi Avementtel indultunk közös turnéra, ami 7 állomásból állt, de időközben zenéltünk a Hétköznapi Csalódásokkal és a Prosecturával, valamint felléptünk a Made in Pécs Fesztiválon és a Rocktalicskán is, ezek mellett pedig sikerült lehetőséghez jutnunk a 2018-as Sörolimpián.

A Cikádor Rock City Fesztivál már hatodik alkalommal került megrendezésre, a zenekar pedig 126 fellépést tudhat maga mögött.

Jelenleg második EP-nken dolgozunk (az első Végtelen Hétvége címmel megtalálható a Youtube-on), mely a Túl Komoly címet viseli. Ezen a kislemezen már keményebb hangzást és komolyabb hangvételt is választottunk, stílusunk a laza punkosból a bólogatós metálosabb felé módosult. Ennek a kislemeznek az első, címadó tételét adtuk jelentettük meg nemrég egy szöveg videó formájában. A dal az őrületről szól és annak következményeiről Szövegét leginkább a Nolan-féle Batman film Jokerének monológjai ihlették.

A kislemez további dalai közül egyhez videó klip fog készülni, a maradék három pedig nyár végétől lesz elérhető a zenekar Youtube valamint Bandcamp csatornáján, emellett pedig koncerteken CD formátumban.

Ősszel egy többállomásos turnén szeretnénk bemutatni a kislemezt, és a jól bejáratott városok mellett új helyekre is igyekszünk majd eljutni.”

Az Idióták zenekar Facebook oldala: facebook.com/idiotakzenekar/

Youtube csatornája: youtube.com/c/IdiotakZenekarOfficial

Egy kis ízelítő:

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar