Horgas Eszter: „A fuvola olyan, mint ha a szárnyam lenne. Miközben olyan, mint egy testrész, mégis olyan, mint egy önálló valami. Még azt is érzem, hogy egy hangszer férfi vagy nő – tehát a rezgéséből, a tapintásából, a kisugárzásából -, szóval ezek a hangszerek tényleg élnek.
Aki ezt nem éli át, vagy csak kívülről nézi, az azt mondhatja, hogy Úr Isten, ez a nő fog egy arany rudat – hangszert -, fújogatja, és tényleg ezt gondolja… És tényleg ezt gondolja, és nem csak gondolja, hanem tapasztalja, és remélhetőleg a közönség is érzi ezt.
Ez egy nagyon intim, és nagyon szoros együttlét. Tulajdonképpen nap mint nap a lelkemet lehelem ebbe a hangszerbe… Mindaz, ami az én lelkemben megszületik, szépségek, szomorúságok, félelmek, szorongások, örömök, boldogságok, az mind hangok és levegő formájában ott van ebben a hangszerben.
A hangszer egyfelől azért él, mert én éltetem, mert ha nem fújom bele a levegőt, akkor nem kel életre, ugyanakkor pedig mindegyik egy-egy egyéniség is.” A beszélgetésben felmerült, hogy a hangszer, lehet, hogy maga a készítője?
Teljes riport: sztarportre.hu
