Keresés
Close this search box.

Ha komolyan vennék, akkor úgy érezném tényleg megérett az emberiség a pusztulásra – Megjelent a KONTRA.POP első videóklipje

KONTRA.POP
Megérkezett a KONTRA.POP válasza az elmúlt években elképesztően divatossá váló feldolgozás-hullámra. Az EDDA Művek slágerének ütős újragondolására a streaming platformokon elég jót megy, most egy ötletes low budget klipet is kapott!

„A match megtörtént…”

A KONTRA.POP formáció megálmodója Shuey hosszú évekig kizárólag keményebb műfajokban tevékenykedett, főleg a rock- és metálszcénában mozgott különböző produkciókban. Mindig is a frontemberek szerepköre hozta lázba, ezért a tavalyi év során úgy döntött, hogy más stílusokban is kipróbálja magát ebben a pozícióban. Elkezdték foglalkoztatni a könnyedebb műfajok, illetve a magyar dalszövegek. Ez volt az a pont, amikor nekiállt olyan alkotótársat keresni, akivel együtt dolgozhatnak számötletein. Erre az időszakra így emlékszik vissza a KONTRA.POP énekese:

Nem kellett sokáig keresgélnem, amíg rátaláltam Havas Mikire. Mindenki ismeri őt, az Irie Maffia zenekar alapítója és ex-basszusgitárosa, aki Mikoo név alatt zenei producerként is tevékenykedik. Nekem mégis inkább a produceri munkái tetszettek jobban, és megszólítottam egy születendő dalom meghangszerelése és producerelés miatt. Gyanútlanul igent mondott.

Mikoo jelenleg Franciaországban él, ahol jelenleg saját hip-hop/trap/R’nB/soul projektjén dolgozik Beatz Diary Paris vol. 1 címen nemzetközi és hazai előadókkal. A producer és Shuey személyes találkozója hosszabb ideig váratott magára, de az online térben elég hamar megtalálták a közös hangot mind emberileg, mind szakmailag. “Ami késik, az jön” jeligére egyébként a páros összefutott már a francia fővárosban, stílszerűen egy bárban koccintottak a közös munka megpecsételése gyanánt.

„Tudtam, hogy ebből baj lesz, de imádom a bajt!”

Az elmúlt időszakban óriási népszerűségnek örvend régebbi dalokat feldolgozni vagy bizonyos részüket beemelni egy friss szerzeménybe. Előbbire jó példa a KONTRA.POP Minden sarkon álltam már coverje, aminek az alapötlete Mikoo fejéből pattant ki. A páros tisztában volt azzal, hogy ez akár egy támadási felületet is jelenthet számukra akár az EDDA Művek rajongótáborának irányából, de ezt a kockázatot úgy döntöttek, hogy bevállalják.

…és milyen jól tették! A feldolgozás 2023 év végén landolt a digitális zeneáruházak kínálatában és azóta már tisztán látszik, hogy az emberek szívesen pörgetik a tracket ebben az új drum’n’bass verzióban. A KONTRA.POP a kezdeti sikereken felbuzdulva készített egy frappáns low budget videóklipet, a forgatásról pedig a következő részleteket osztották meg:

„Nehogy véletlenül valaki azt higgye, hogy ezt komolyan gondoltuk. Ez egy szó szerint 0 forintos klip, amelynek a felvétele alatt kifejezetten kimelegedtünk, röhögtünk hasgörcsig, annak ellenére, hogy amikor otthonról elindultam a helyszínre, akkor -8 Celsiust mutatott a mérő. Nem tudom, hogy lesz-e akkora megtekintés rajta, hogy bajba kerüljünk a téma miatt. Ha meg tömegek vennék komolyan, akkor tényleg úgy érzem, hogy megérett az emberiség a kipusztulásra, és hogy elvigyenek minket az élienek szexrabszolgának.”

https://youtu.be/Wq1h9xLWcKk

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Margitszigeti Szabadtéri Színház

Speciális koncertek az idei Margitszigeti nyáron

Az exkluzív produkciók mellett magyar és világsztárokkal készül a Margitszigeti Szabadtéri Színház a 2024-es szezonra A programokról tartott keddi sajtótájékoztatón elhangzott, május 19-én, pünkösd vasárnapján

Művészetek Völgye

Grandiózus lesz az idei Művészetek Völgye

Minden eddiginél több zenei programmal várják a látogatókat július 19. és 28. között Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál igazgatója elmondta a rendezvény

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak