Keresés
Close this search box.

Hatodik alkalommal rendezik meg a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt

Marton Éva Nemzetközi Énekverseny
Május 13-ig jelentkezhetnek a fiatal énekesek a hatodik Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre - közölte a Zeneakadémia hétfőn az MTI-vel.

A hetvenezer euró (több mint 26 millió forint) összdíjazású nemzetközi verseny élő fordulói, az elő- és középdöntők, valamint a döntő és a gálakoncert 2024. szeptember 1-től 8-ig zajlanak majd a Zeneakadémián, az internetes közvetítésnek köszönhetően pedig a világ minden pontjáról követhetik az érdeklődők. A versenyzőknek idén is Liszt egyik dalát kell előadniuk.

A legkiválóbbnak bizonyuló versenyzők a helyezések mellett számos különdíjat, köztük koncertfelkéréseket és ösztöndíjakat, vehetnek át.

Az előválogatóra legkésőbb május 13-ig jelentkezhetnek a verseny honlapján a martoncompetition.hu oldalon a 18-32 éves nők és 18-35 éves férfiak.

Ennek részeként fel kell tölteniük egy barokk, valamint egy más korszakból származó, szabadon választott, zongora- vagy zenekari kísérettel előadott ária, illetve oratórium- vagy kantátarészlet videófelvételét.

A Marton Éva vezette előzsűri a benyújtott anyag alapján dönt, a verseny titkársága a továbbjutókról várhatóan június elején küld tájékoztatást.
A MOL Új Európa Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap által közösen biztosított támogatásból megvalósuló verseny nemzetközi zsűrijének elnöke Marton Éva, a rangos testületbe az operavilág magyar és külföldi kiválóságai kaptak meghívást: Miguel Lerín, az egyik legbefolyásosabb spanyol művészeti menedzser; Peter Mario Katona, a londoni Royal Opera House casting directora; Anatoli Goussev ukrajnai születésű, Olaszországban élő és dolgozó tenor, énekmester; Christina Scheppelmann német zenei menedzser, a barcelonai Liceu operaház volt művészeti igazgatója, aki jelenleg Seattle-i Opera főigazgatója; Vittorio Terranova olasz tenor; Dmitrij Vdovin, a Bolsoj Színház ifjúsági operaprogramjának igazgatója; Meláth Andrea mezzoszoprán, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője; valamint Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

A részletes versenykiírás, a jelentkezéshez szükséges tudnivalók, és az online jelentkezési felület a verseny honlapján találhatók meg. Az online jelentkezési felület január 16-án nyílik meg a verseny honlapján.

A kétévente meghirdetett Marton Éva Nemzetközi Énekverseny egyre több tehetséget vonz, és komoly figyelem övezi külföldön is: a 2022-es, ötödik megmérettetésre 38 ország 132 fiatal énekese jelentkezett, a rendezvény pedig 2018-ban felvételt nyert a Nemzetközi Zenei Versenyek Világszövetségébe (WFIMC) – írták a közleményben.

(MTI)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar