Keresés
Close this search box.

Hundred Sins és az NLP közös klipje

Hundred Sins és az NLP
Picture of Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
Fehér Holló és Zeller, az NLP két frontembere a Banana Records Kemp táborában ismerkedett meg a legendás piros maszkos producerrel, Hundred Sins-szel.

Már túl vannak egy közös nyári turnén, Hollóék vendég zenészként végigkísérték Hundred Sinst a legtöbb fellépésén az idei szezonban, most pedig közös tracket adtak ki, megjelent a Backroom.

A dal szövegét Fehér Holló írta, és úgy fogalmazott, az alábbi szavak mindent leírnak róla:

mátrix, egyedüllét, 9-5, őrület, személyiségzavarok, kitaszítottság. Kicsit bővebben így nyilatkozott:

“Annyi mindenbe próbálunk menekülni a valóság és magunk elől, hogy néha ez felemészt minket. Kiskoromban nem értettem a szüleim válását, sokszor dühös voltam rájuk, aztán arra is rájöttem idővel, hogy nem lehet mindenhol megfelelni. Mindenki elvárja tőled, hogy teljesítsd, hozd a maxot, közben ezt legtöbbször nem is kapod vissza. Próbálok én is pozitív maradni, mindig segíteni másoknak, adni, ha tudok, de néha elfogyok és hiába vannak barátaim, azt érzem nincs senkim. Erről szól ez a dal.”

Bár a Backroom kifejezetten borúsra és dühösre sikerült, az NLP mögött nagyon boldog időszak áll, sikeres nyarat zártak, és készülnek az első zenekaros koncertjükre is, ráadásul elkészült 24 számos lemezük is, a Bordélyház, amin továbbá olyan közreműködőket lehet találni mint bongor, Mardoll, peety, almos beatz vagy épp Scheri Luxio. Ahogy a zenekar fogalmazott, sok komoly tartalom is született az albumra, de írtak egy csomó modern bordalt is, ami arról szól, hogy az ő elfogadó közegükben mindenki az. aki csak lenni szeretne.

“Annyira jó fogadtatásban részesültünk Hundred Sins koncertjein, hogy kb. csak mostanra sikerült lenyugodnom. Azt gondolom, hogy az NLP már most nagyon sokat köszönhet ennek a közreműködésnek és remélem, hogy a továbbiakban is dolgozhatunk együtt akár koncerten, akár a stúdióban” – mondta Zeller.

“Számomra a legjobb élmény, hogy működött ez a trap metál zene az OTL és a metálhead közönségnek is. Pont ez volt a vízióm az egész NLP projekttel az elején” – mesélte Holló a Hundred Sins turné kapcsán –  “Most végre láthattam, hogy az elvileg különböző stílust hallgató közönség ugyanúgy húzza szét a kört a pogóhoz. Novemberben jön is az első zenekaros NLP koncert! Nem pogó, baráti ketrecharc.”

Hallgasd meg!
Backroom
youtube.com/watch?v=I-zaKByMESQ

A legendás piros maszkjáról elhíresült producer, Hundred Sins olyan neveknek írt már slágert mint Beton Hofi, Azahriah, ajsa.luna vagy Lil Frakk, stb. Az NLP hozta be magyarországra a Scarlxrd, Ghostemane világára hajazó elektronikus, de mégis metál hangzást magyar szöveggel. A Bordélyház lemezen továbbá olyan közreműködőket lehet találni mint bongor, Mardoll, peety, almos beatz, Scheri Luxio.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Margitszigeti Szabadtéri Színház

Speciális koncertek az idei Margitszigeti nyáron

Az exkluzív produkciók mellett magyar és világsztárokkal készül a Margitszigeti Szabadtéri Színház a 2024-es szezonra A programokról tartott keddi sajtótájékoztatón elhangzott, május 19-én, pünkösd vasárnapján

Művészetek Völgye

Grandiózus lesz az idei Művészetek Völgye

Minden eddiginél több zenei programmal várják a látogatókat július 19. és 28. között Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál igazgatója elmondta a rendezvény

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak