Keresés
Close this search box.

Paulina: amikor ezt a dalt írtam, folytak a könnyeim

Paulina - Anya
Varázslatos dallal és klippel köszöni meg Paulina azt a sok csodálatos dolgot, amelyet édesanyjától kapott és kap a mai napig is.

„Anya, ugye érzed a lelkedben, Te vagy az oka, hogy ilyen lettem”.

Ez nem egy olyan dal, ami már évek óta a fiókban állt. Csak pár hete, szinte „véletlenül” készült.  „A zongora mögött ültem, és egyszercsak kijött belőlem a refrén első fele: ‘valamit el kell mondjak, kikívánkozik’. Ebben a pillanatban még nem tudtam, hogy pontosan mi is az, ami épp kikívánkozik… Dúdolgattam egész nap, visszaültem a zongorához és csukott szemmel elkezdtem újrajátszani a két sort és hirtelen minden összeállt. Magától jött, hogy ‘Anya, ugye érzed a lelkedben te vagy az oka, hogy ilyen lettem’.  Ahogy írtam tovább a dalt már folytak a könnyeim, annyi mindent szerettem volna egyszerre anyukámnak elénekelni” – meséli az énekesnő.

Paulina – Anya:
youtu.be/MbWyqMl1hQw

„Cikáztak a fejemben az emlékek, eluralkodott rajtam a hála, a boldogság és a nosztalgia. Csodálatos volt a gyerekkorom, elképesztően különleges a kapcsolatom anyukámmal és ez mindig is így volt. Könnyű volt neki szavakba önteni, hogy mit érzek, mit köszönök neki. Szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen édesanyám van, remélem ezzel a dallal átadhatom neki, mit jelent ő nekem. Sokaknak megadatott ez a fajta egyedi anya-gyerek kapcsolat, ezért is úgy szerettem volna megírni a dalt, hogy minden anyuka és gyermek átérezhesse a mondanivalóját, kicsit magáénak érezhesse a dalt. A dal nekem is utazás… az eleje a gyerekkoromról szól, amikor anyu járni és beszélni tanított, a második rész már azt a kamasz időszakot idézi, amikor az ember hibázik, eltávolodik a szülőtől, de közben tudja, hogy számíthat rá. Az utolsó rész a csattanó, amikor is a felnőtt korban a gyerek átértékeli a szülővel való kapcsolatát, visszatalál hozzá és már nem lázad, sokkal inkább hasonlítani akar rá, olyan jó anya akar lenni, mint az Anyukája.” – foglalta össze Paulina.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar