Keresés
Close this search box.

Civil áldozatok emlékére ad koncertet a Szent Efrém Férfikar a Zeneakadémián

Szent Efrém
Az ukrajnai civil áldozatok emlékére ad koncertet a Szent Efrém Férfikar a Zeneakadémián az ukrajnai háború kitörésének évfordulóján, február 23-án este.

A kétrészes hangversenyen többek között elhangzik a Szent Efrém Férfikar egyik tagja, a kárpátaljai születésű Papp Viktor erre az alkalomra írt kompozíciója, a Requiem, ukrán és latin nyelven.

Mint a közleményben fogalmaznak, az Ungváron született fiatal zeneszerző Ukrán Requiemjének szövege a keresztény gyászmise eredetijének szó szerinti fordítása, a latin szöveg pedig több helyen belekeveredik az ukrán verssorok közé; a műben a keleti és a nyugati liturgikus hagyományok összefonódnak. A szerző és az előadók azokról a civilekről emlékeznek meg, akik sokszor saját házaikban, lakásaikban, kocsijukban, az utcán sétálva, biciklizés vagy bármilyen hétköznapi tevékenység közben veszítették el életüket – írják a közleményben.

A koncert második felében csendül fel Liszt Ferenc Requiemje. Az egyházi kórusmű férfi szólókra és férfikarra íródott, orgona- és visszafogott hangszerkísérettel. Liszt misekompozícióinak sorában ez az utolsó mű, 1867-1868-ban írta. A zeneszerzőt a mű megszületése előtt számos megrázkódtatás érte, 1859 végén meghalt Daniel fia tüdőbetegségben, fiatalabb lánya, Blandine, 1862-ben hunyt el szülés után, 1866-ban pedig az édesanyját vesztette el – áll a közleményben.

A Szent Efrém Férfikar Magyarország egyik legnépszerűbb vokális együttese, amelyet 2002-ben alapított a Liszt-díjas Bubnó Tamás. A nyolctagú együttes a bizánci zenei repertoár mellett Bartók-, Liszt- és Kodály-műveket, kortárs szerzők darabjait és saját feldolgozásokat is rendszeresen tűz műsorra itthon és világszerte.

A közleményben az együttes kiemeli, hogy ezen az estén kiváló kollégáikkal, Horváth Márton Levente orgonistával, Tóth Benedek ütőhangszeres művésszel, valamint rézfúvós muzsikusokkal lépnek színpadra. A koncert a Zeneakadémia és a Szent Efrém Férfikar közös szervezésében valósul meg.

(MTI – HFT \ pmg)


Magyarország legnépszerűbb énekegyüttesét 2002-ben alapította a Liszt- és Érdemes Művész Díjas Bubnó Tamás. A Szent Efrém Férfikar kezdetben a bizánci rítusú kereszténység rendkívül változatos zenéjére specializálódott és ezzel a repertoárral ért el sikereket hazájában és külföldön egyaránt.

A magyar férfikari hagyománnyal már a kezdetekkor elkezdett foglalkozni az együttes, Boksay János kárpátaljai pap férfikari liturgiája révén. Innen pedig egyenes út vezetett Liszt Ferenc ismeretlen, de végtelenül gazdag férfikari műveihez, majd pedig Bartók Béla férfikórusra írt zseniális darabjaihoz.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt